
Megépült a közösségi ház, már csak a bútorzatot kell megvásárolni, illetve a tereprendezés van hátra
Fotó: László Ildikó
Előnye is volt annak, hogy helyi forrásokat használtak fel a küküllőkeményfalvi közösségi ház megépítéséhez, hiszen nem típusterveket kellett követni a munkálat során. Az épület berendezését és a tereprendezést követően orvosi rendelőket működtetnének a helyszínen. Hamarosan elkezdődik a szolgálati lakások építése is, két különböző helyszínen.
2024. március 17., 16:132024. március 17., 16:13
Gyakorlatilag megépült a küküllőkeményfalvi közösségi ház – a futballpálya, a kultúrotthon és a játszótér közelében –, már csak a bútorzatot kell megvásárolni, illetve a tereprendezési munkálatokat kell elvégezni – nyilatkozta lapunknak Bokor Botond, Fenyéd község polgármestere.
Az elöljáró kifejtette, helyi forrásból hozták létre a közösségi házat, hiszen a lakók azt szerették volna, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon, abban az időszakban pedig nem voltak a célnak megfelelő pályázati lehetőségek. A projekt értéke egyébként 1,3 millió lej. Nem volt ugyan egyszerű az anyagiak előteremtése, de ebben segített Hargita Megye Tanácsa, ugyanakkor Ladányi László Zsolt, aki 450 ezer lejt biztosított a parlamenti képviselőként rendelkezésére álló pénzből.
A helyi finanszírozás előnye a gyors megvalósítás mellett, hogy
Nem kellett típusterveket alkalmazni, hanem egy tájba illő épületet hozhattak létre, a munka során pedig minőségi építkezési anyagokat használhattak. Energetikai szempontból szinte teljesen önellátó épületről van szó, hiszen napelemeket telepíthettek rá, ráadásul a minőségi szigetelésnek köszönhetően pedig
Egyébként négy helyiség van az épületben, illetve fürdőszobák, így a létesítmény teljesen megfelelő arra, hogy háziorvosi rendelőt, illetve fogászatot működtessenek ott. Ez volt ugyanis a közösség legfőbb kérése – közölte Bokor Botond.
Megjegyezte, tény, hogy helyi forrásból nehezebb volt előteremteni a megvalósításhoz szükséges pénzt, de
mint egy szigorúbb normákkal rendelkező pályázat esetében.
Fotó: László Ildikó
Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) finanszírozásáért pályázott sikeresen a fenyédi önkormányzat, hogy nyolc szolgálati lakást építhessenek Küküllőkeményfalván. Noha az eredeti terv az volt, hogy egy helyszínen valósul meg a projekt, végül sikerült azt kettéosztani.
ahol telket vásárolt e célból az önkormányzat – magyarázta a polgármester. Arról is sikerült meggyőzni a támogató intézményt, hogy ne típusterveket kelljen használni, így a faluképbe illő épületeket terveztettek. Hamarosan pedig új közbeszerzési eljárást hirdetnek a kivitelezésre.
A helyileg terveztetett szolgálati lakások látványterve
Fotó: Fenyédi Polgármesteri Hivatal
Bokor Botond arra is kitért, hogy sikerült kivenni a projektből az elektromos töltőállomás megépítését, hiszen nem lesz arra szükség. Fenyéd és Székelyudvarhely ugyanis 5,5 millió euróért pályázott sikeresen elektromos buszok megvásárlásáért, illetve töltőállomások felszereléséért. Utóbbiak közül egy éppen Küküllőkeményfalva Zetelaka felöli kijáratánál lesz elhelyezve.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
1 hozzászólás