
Tiszta ruha várja itt a rászorulókat
Fotó: Haáz Vince
Hajléktalanoknak és rászorulóknak nyílt új központ Marosvásárhelyen, ahol az érintettek tisztálkodhatnak, hajat vágathatnak és tisztába öltözhetnek a polcokon elhelyezett ruhák, lábbelik közül válogatva.
2018. december 19., 08:512018. december 19., 08:51
Az Alpha Transilvana Alapítvány régi álma valósult meg az új projekttel, hiszen mostantól a rászorulóknak nyújtott napi meleg ebéd mellett zuhanyozási lehetőséget is tudnak biztosítani, illetve ruhaneművel, cipővel is ellátják azokat, akiknek szükségük van rá.
– mondta Klement Orsolya menedzserasszisztens, aki bemutatta a központot. Érdeklődésünkre kifejtette, aki igényt tart erre a szolgáltatásra, az előjegyzés alapján, ajánlással jelentkezhet hétköznaponként délelőtt 9 és 12 óra között. A jelentkezővel ugyanis a városháza szociális osztályán előzőleg ankétot készítenek, felmérik az anyagi helyzetét, és azt követően fordulhat az alapítványhoz.
Arról pontos adat még nincsen, hogy Marosvásárhelyen hány hajléktalan él, éppen ezért a következő projekt egy adatbázis létesítése, amely valamennyi, hasonló profilú civil szervezet számára nyitott lesz, hogy abba feltölthesse, kiket látott el, milyen szolgáltatást nyújtott a hozzáfordulók számára.
„Ha valaki itt járt és ruhát kapott, zuhanyozott, holnap pedig ebédért jelentkezik például a Coming Home Alapítványnál, vagy a hajléktalanszállón kér menedéket, akkor az adatbázisból tudni fogják, hogy az előző napokban milyen segítségben részesült” – magyarázta az alapítvány munkatársa.
A megnyitón jelen volt többek között a rohammentő-szolgálat, a rendőrség, a prefektúra, a Maros megyei önkormányzat, illetve a vásárhelyi városháza képviselője. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a rászorulókra nagyobb figyelmet kell fordítani.
Fotó: Haáz Vince
Az alapítványnál tervezik ugyanakkor egy olyan gépkocsi beszerzését is, amely a helyszínre kiszállva a hajléktalan személyeknek lehetőséget nyújt, hogy lezuhanyozzanak, tiszta ruhába öltözzenek. Megtörténik sokszor, hogy az utcán lakóknak orvosi ellátásra van szükségük vagy kórházi kezelésre, előtte pedig megtisztálkodhatnak, átöltözhetnek. Az autó értéke 160 ezer euró, megvásárlása érdekében már kapcsolatba léptek a holland partnerükkel – hangzott el a keddi megnyitón.
Nappali melegedő is kellene
Az eseményen jelen lévő Székely István, a városháza által működtetett éjszakai menedékhely igazgatója lapunknak elmondta, jelenleg 152 lakójuk van, akik októbertől folyamatosan bejárnak. Este érkeznek, és reggel hagyják el a menhelyet, bár a mostani hideg idő beálltával nem kényszeríthető senki arra, hogy kint tartózkodjon. Vannak beteg emberek is, akiknek az orvos sem ajánlja, hogy elhagyják a fűtött helyiségeket. A marosvásárhelyi hajléktalanoknak főleg nappali melegedőkre volna szükségük, illetve olyan hasonló szolgáltatásokra, amelyek némiképp javítanák a rászorulók életminőségét.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!