
Fotó: Bodnár Arthur
A József Attila és a Kút utcák átvétele után Bunta Levente megtekintette az Eötvös József Szakközépiskola felújított sportpályáját, mely a foci mellett egyaránt alkalmas kézilabdára, kosárlabdára, teniszre, valamint röplabdára.
2010. szeptember 23., 17:072010. szeptember 23., 17:07
2010. szeptember 23., 17:142010. szeptember 23., 17:14
Fotó: Bodnár Arthur
Bunta elmondta, hogy idén a kicsengetésen beszélgettek az iskolaigazgatóval arról, milyen jó lenne, ha jövőre elkészülne a pálya. „Azt mondtam neki, hogy még idén meglesz. Láttam a szemén, hogy kételkedik, de íme, elkészült. 75 000 lejbe került, jól meg van csinálva. A jövő évben szeretnénk felújítani a város területén lévő pingpongasztalokat is, hisz nagyon sokan ott tanultak játszani, mint például én is” – emlékezett vissza a polgármester.
Fotó: Bodnár Arthur
Ferencz Csaba, az iskola igazgatója háláját fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult a sportpálya korszerűsítéséhez. „Intenzíven ki lesz használva, viszont a megegyezés szerint más iskolák diákjait is beengedjük ellenőrzött körülmények közt. A kapukat kikötöttük, nem borulnak fel, a kosárlabdapalánkok keréken taszíthatók. A pálya kiállta az esőpróbát, vasárnap zuhogott, viszont egy pillanatra sem állt meg a víz, nem lettek pocsolyák. Nagyon örülünk, köszönjük mindenkinek!” – fejezte be az igazgató.
Fotó: Bodnár Arthur
Szó esett arról is, hogy amennyiben a tél megfelelő lesz, megtörténhet, hogy jégpályaként is fog szolgálni. A tájékoztató után az iskolai tanárai és a polgármesteri hivatal alkalmazottai barátságos meccset játszottak a frissen elkészült sportpályán.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.