
Fotó: Pinti Attila
Háromszéken öt tanintézetben térnek át a kizárólagos távoktatásra, miután több iskolában is koronavírus-fertőzött diákokat regisztráltak.
2020. szeptember 18., 18:442020. szeptember 18., 18:44
Kiss Imre főtanfelügyelő pénteki sajtótájékoztatón arról számolt be, a megyeszékhelyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában pénteken lépett érvénybe a vörös forgatókönyv, mert hat diáknál mutatták ki a koronavírust.
A sepsiszentgyörgyi Kálvin téri speciális iskolában egy osztály diákjai maradnak otthon, mert egyik társuk megfertőződött. Az oltszemi elhelyező központban és kisegítő iskolában szintén vörös forgatókönyv lépett életbe, a 40 bentlakó diák közül 16-nál mutatták ki a koronavírus jelenlétét. A dálnoki óvodában és iskolában azért térnek át online oktatásra, mert az egész település vörös besorolást kapott a magas fertőzésszám miatt.
– szögezte le Kiss Imre. Rámutatott, a gyermekvédelmi igazgatóság alárendeltségébe tartozó oltszemi elhelyező központ diákjainál a kéthetente kötelező koronavírusteszt során mutatták ki a fertőzötteket, akik tünetmentesek. Közülük jár egy diák a sepsiszentgyörgyi speciális iskolába, hat a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, így kényszerültek további egy osztály és egy tanintézet diákjai távoktatásra.
A közegészségügyi igazgatóság pontosítást kért az egészségügyi minisztériumtól, hogy ilyen helyzetben mi az eljárás. Helyi szinten is elemzik a helyzetet, ám hétfőig, amíg végleges döntés születik, minden érintett lakhelyi elkülönítésben kell maradjon, vagyis nem hagyhatja el otthonát. Az körvonalazódik, hogy feltérképezik a fertőzöttek közvetlen kapcsolatait – diákokat, pedagógusokat, kisegítő személyzetet – és csak ők kerülnek lakhelyi elkülönítésbe, a többiek elhagyhatják otthonukat.
Hétfőtől Sepsiszentgyörgy, Kovászna városa, Sepsibükszád, Uzon, Zágon és Zabola sárga besorolásba kerül a növekvő fertőzések miatt, a tanintézetek áttérnek a hibrid oktatásra: az óvodások, elemisek, végzősök járnak be, a többi osztályok fele bejár, a másik fele távoktatásba vesz részt. A vörös besorolású iskolák esetében marad a kizárólagos online tanítás.
Ezeken a településeken a diákok teljes létszámban visszatérnek az iskolába.
Kiss Imre hangsúlyozta, hosszú távon a hibrid oktatásra kell berendezkedni, ezért fontos, hogy minden osztályteremben legyen webkamera, mikrofon, okostábla, hogy az otthon maradó diákok is bekapcsolódhassanak a tanórákba. Minden megye kapott az oktatási minisztériumtól kétmillió lejt erre, ám a bonyolult eljárás, a kevés beszállító miatt hónapokig is elhúzódhat, amíg a folyamat lezárul.
Amint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumból már csütörtökön hazaküldték a diákokat és a tanárokat.

Vörös forgatókönyv lépett érvénybe csütörtöktől a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumban. Az oktatás a következő 14 napban kizárólag online zajlik. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a tanintézetben három diák és egy tanár is megfertőződött a koronavírussal.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!