Kovászna megye önkormányzata a Székely Szolidaritási Program által kiemelt támogatásban részesíti azokat az egyházközségeket, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van.
Az egészségügyi minisztérium bizottsága vizsgálja az alulfinanszírozás miatt a csőd szélére sodródott háromszéki kórházak helyzetét.
Fél év áll a sepsiszentgyörgyi cégek rendelkezésére, hogy visszapályázzák a 2013-as évre megállapított és 50 százalékkal megemelt ingatlanadó egy részét, vagy akár a befizetett összeg kétszeresét.
Folytatódik a sepsiszentgyörgyi, Sing Sing néven elhíresült szociális otthon kiürítése. Az önkormányzat terveit nehezíti, hogy 35 családot egyelőre nem tudnak elköltöztetni, mivel a másik ingatlan még nem készült el.
Szám szerint kevesebb közúti balesetet jegyeztek az első harmadévben Háromszéken, 2012 azonos időszakához képest, viszont súlyosabbak a következmények.
A megyeszékhelyi önkormányzat tervei szerint nyár elején már használható lesz a városi strand. A korszerűsítési munkálatok nagyrészt befejeződtek, mindössze a nagymedence véglegesítését halasztották el objektív meggondolásból.
Meghaladja az ötezer eurót azon nyeremények összege, amelyekhez az idei Szent György-napok műsorfüzete révén juthatnak hozzá az érdeklődők.
A Vega csillagvizsgáló és a Közösségért Egyesület (APC) szombaton második alkalommal szervezi meg a Csillagászat napját. A mostani „repertoárban” a Nap, a Hold, a Jupiter, a Szaturnusz és bizonyos mélyűrobjektumok megtekintése szerepel.
Szakrális terek címmel állították ki a műemlékvédelmi világnap alkalmából rendezett pályázat legjobb munkáit a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Első alkalommal rendeznek legényesversenyt, amelynek győztese a legkiválóbb táncos és a legényes újraalkotója díjat viheti el.
Egy lakóház teteje gyulladt ki kedden délután Sepsiszentgyörgyön, de a gyors beavatkozának köszönhetően nem történt nagy kár.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Nyílt levélben ismertette kedden a Rétyre tervezett osztrák megaberuházás elleni tiltakozását egy tucat, nagyrészt háromszéki civilszervezet.
Szerdától vezetik be az ötlejes vizitdíjat a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórházban.
Táncworkshopot szervez Sepsiszentgyörgyön a Selye János Pszichoklub, melynek célja az életminőség javítása és a belső erősforrások hasznosítása.
A kenyér áfájának csökkentése kedvezni fog a pékségeknek, de a péktermék nem lesz olcsóbb a kereskedelemben – véli Diószegi László.
Közösségi napot szervez a HKA Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében megismertetik programjaikat, tevékenységüket.
Háromszéken az ingyenes vizsgálatra jogosult nők alig egy százaléka vett részt méhnyakrákszűrésen.
Pakot István énekes és zenésztársai izgalmas részleteket mutatnak be Frank Sinatra életéből a Szent György-napok keretében. Az estről Pakot Istvánnal beszélgettünk.