Vita a megyei buszjáratok körül

Hétfői soros ülésén jóváhagyta Kovászna Megye Tanácsa az új háromszéki közszállítási útvonalakat, illetve a vonatkozó szerződésmintát. Az ülésen ugyanakkor több problémára is fény derült.

Nagy D. István

2012. december 17., 17:372012. december 17., 17:37

Tamás Sándor, a megyei közgyűlés elnöke a határozattervezet vitája során rámutatott, hogy igen fontos döntésről van szó, amely az elkövetkezendő hat évre meghatározza a megyei közszállítást. Az elnök elmondta, hogy bár még nem kötötték meg a szerződéseket a szolgáltatókkal, már előre leszögezik, hogy alaposabb feltételeket szabnak. Igy például az útvonalakat úgy határozták meg, hogy a szolgáltatók ne tudják kikerülni a megye kisebb településeit, amire az előző, még 2008 elején megkötött szerződés nem tért ki, ezért több rendben is tapasztalták ezt a rendellenességet.

A vita során több tanácstag más rendellenességet is felhozott, többek között azt is, hogy a buszmegállók legyenek megfelelően kijelezve, illetve a sofőrök álljanak is meg és vegyék fel a várakozókat. Felvetődött még az is, hogy az utak egy része nincs megfelelően takarítva, karbantartva, ezért a járművek csak lassan tudnak közlekedni. Egy másik probléma az utasok védelmére vonatkozott, éspedig, hogy valamely módon biztosítani kell, hogy a rendellenességeket – így az indokolatlan késéseket – időben jelezzék, a mostani eljárás ugyanis túl körülményes. Utóbbival kapcsolatosan elhangzott, hogy a járműveken és a megállókban elhelyezett öntapadós matricákon lehetne feltüntetni azokat a telefonszámokat, ahol be lehet jelenteni a panaszt. Arra nézve viszont, hogy ki vonhatja felelősségre a szolgáltatót, egyelőre nem született megnyugtató válasz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
Hirdetés