Veszélyes lehet a közösségi háló

Január 28. az adatvédelem világnapja, a szakemberek szerint legalább ezen a napon érdemes elgondolkozni azon, mennyire szolgáltatjuk ki magunkat egy-egy közösségi portálon.

Bús Ildikó

2013. január 28., 16:282013. január 28., 16:28

2013. január 28., 16:552013. január 28., 16:55

Hat évvel ezelőtt kezdeményezte az Európa Tanács az adatvédelmi világnap létrehozását, melyet az indokolt, hogy az emberek nem ismerik eléggé az adatvédelemhez kapcsolódó jogaikat, érdekeiket nem merik és nem tudják megvédeni, és eltűrnek minden jogsértő adatkezelést. Az adatvédelem napjának fő célja, hogy az emberek érdeklődjenek az adatvédelmi ismeretek iránt, keressék a lehetőséget ezek megvitatására.

Ez a nap a közösségiportál-használat adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet – ezt már Kerekes Levente informatikatanár mondta, hozzátéve, hogy leginkább diákjain látja, mennyire nem figyelnek adataik védelmére. „A gyerekek sokat használják a különböző oldalakat, ismerősöket keresnek, megosztják tevékenységeiket, csetelnek és játszanak, közben pedig veszélyeknek vannak kitéve ezen tevékenységek által. Fontos, hogy amikor egy fiatal gyerek regisztrál egy ilyen oldalra, óvakodjon attól, hogy illetéktelen emberek ne jussanak hozzá személyes információihoz. Ezt mindig elmondom a tanítványaimnak is, több-kevesebb sikerrel. Én magam is használom pl. a Facebookot, de csak a közeli ismerősökkel osztok meg telefonszámot vagy azt a helyet, ahol épp tartózkodom” – mondta az informatikatanár.

Csere Mihály programozó egyetért a fentiekkel, véleménye szerint is óvatosnak, figyelmesnek kell lenni, amikor a Facebookra vagy más oldalra regisztrálunk. „Az emberek sajnos nem figyelnek eléggé, rengeteg applikáció van a Facebookon, és nem csak olyanok, amelyek átveszik a személyes adatokat, amelyet az emberek át is adnak, hanem az is, ha feltölt valaki egy fényképet és valaki más elmenti. Hiába törölted le utólag, az a kép már más tulajdonában is van. A másik butaság, amit sokan elkövetnek, hogy kiírják, elmentek nyaralni, mennyi időre és hová. Ezt elég kommentbe írni bármilyen újságcikk alá, és máris látja mindenki, nemcsak a barátok. Ez veszélyt jelenthet, hiszen egy üres házat könnyű kirabolni” – magyarázta Csere Mihály.

A számítógépes szakember azt is kifejtette, nem feltétlenül az adatvédelemmel van a baj, hanem az emberekkel, akik össze-vissza kattintanak mindenre, odafigyelés nélkül. „A híres példa erre az az alkalmazás, amely azt árulta el, hogy mi az illető indián neve. A használat feltételében benne volt, hogy minden adatot felhasznál utólag, és az emberek csodálkoztak a végén, hogy a postafiókjuk rekord idő alatt megtelt nem kívánt levélszeméttel. Maguktól egyeztek bele adataik felhasználásába, nem is kellett ellopni őket.”

A Facebook egyébként tavaly év végén vezette be újításait az adatvédelemmel kapcsolatosan, mely most a felhasználók szerint bár összetettebb, de körülményesebb is lett. Az általunk megkérdezett informatikusok úgy látják, fontos biztonságban tudni az adatainkat, ezért minden megoldásra figyeljünk akkor, amikor közösségi portálra lépünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés