
Ezen a hétvégén tartják a legtöbb falunapot Háromszéken: Kézdialmás, Bereck, Kővár, Zabola és Nagybacon lakói és vendégei ünnepelnek.
2012. augusztus 10., 14:342012. augusztus 10., 14:34
2012. augusztus 10., 15:072012. augusztus 10., 15:07
Különböző kulturális eseméyek, színes programok és magyarországi fellépők színesítik a háromszéki falvak ünnepét hétvégén. A szórakozás mellett Kézdialmáson a falunapok keretében augusztus 12-én, vasárnap adják át az új iskola épületét. Az ünnepséget megelőzően 11 órától szentmisére kerül sor. Augusztus 11–12-én Bereckben a falunapok keretében számos fellépő színesíti a programot, többek közt LIL C és a Desperado együttes. Ugyanakkor térzene és főzőverseny is lesz, melyre a helyiek mellett a vendégek is benevezhetnek. Nagybaconban szombaton, augusztus 11-én tartanak falunapot, főző-, fogathajtó- és lovaglóversennyel, illetve fúvóstalálkozóval csalogatják az érdeklődőket. A fúvóstalálkozón Gidófalva, Mikóújfalu, Étfalva, Csíkszentkirály, Árkos és Barót fúvószenekarai lesznek jelen. Hétvégén szervezték volna ugyanakkor a sepsibükszádi falunapokat is, de információink szerint anyagi nehézségek miatt elmarad a rendezvény.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!