
Kelemen Borbála, azaz a 102 227-ben végződő közösségi kártyaszámmal rendelkező felhasználó nyerte a Háromszéki Közösségi Alapítvány ezer lejes utalványát. A program októberi és novemberi tevékenysége i is mérlegre került.
2015. november 23., 23:412015. november 23., 23:41
Kelemen Borbála a hétvégén Sepsiszentgyörgyön zajlott eseményen nyerte el az utalványt. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kuratóriuma döntött korábban arról, hogy negyedévente ezer lejes pénzjutalomban részesítik a hűséges közösségi kártyafelhasználókat, továbbá a nyereményt sorsolás útján biztosítják. Ennek értelmében a sorsolásban azok az aktív felhasználók vehetnek részt, akik havi rendszerességgel használják a kártyát, amely 1 és 10 százalékos kedvezményben részesíti őket partnerüzletektől függően. A HKA elnöke korábban azt is kifejtette, hogy a nyereményjáték célja a helyi termelők és vállalkozók, valamint a 2011-ben Háromszéken is elindult kártyaprogram népszerűsítése.
Közel 16 ezer lej gyűlt az Ujjvárossy József közösségi alapba októberben, amely azt jelenti, hogy minden az egyszeri kártyahasználat átlag 99 banival növelte az alapot.
A Nem térkép e táj! pályázaton pedig összesen 36 osztályközösség mintegy 1400 diákja vesz részt november végéig honismereti kiránduláson Háromszéken a Közösségi alap támogatásával, amely során 39 helyi vállalkozást keresnek fel, 27 kulturális intézményt és hat turisztikai célpontot látogatnak meg a fiatalok.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!