
Fotó: Henning János
Magyar állami és helyi támogatással felépített orvoslakásokat adtak át szerdán Sepsiszentgyörgyön, a Fogolyán Kristóf megyei kórház szomszédságában.
2015. november 25., 22:302015. november 25., 22:30
2015. november 25., 22:312015. november 25., 22:31
Az átadási ünnepségen Vass Levente, az építtető Studium-Prospero Alapítvány elnöke elmondta, a három egyszobás és három kétszobás, összkomfortos lakást olyan, a városba hazaköltöző fiatal orvosok vehetik igénybe négy évre, akik a közszférában végzik orvosi munkájukat.
Az ingatlant a marosvásárhelyi alapítvány, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a Kovászna Megyei Tanács építtette, a telket a megyei önkormányzat, a közművesítést a városi önkormányzat biztosította. A mintegy 350 ezer eurós beruházást a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is támogatta.
Potápi Árpád, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, jövőképet kell felmutatni azok számára, akik a szülőföldjükön tanulnak, és itt is akarnak maradni. „Olyan perspektívát kell nyújtanunk a fiatal orvosjelöltek számára, amelyik rövid távon lelassíthatja, hosszú távon pedig megállíthatja a képzett erdélyi magyar fiatalok elvándorlását” – jelentette ki az átadáson az államtitkár. Az orvoslakások megépítése konkrét segítség, mondta Potápi, és tájékoztatott, jövőre Szatmárnémetiben adnak át egy hasonló beruházást.
Pályakezdők, fiatal szakemberek itthon marasztalásának fontosságáról beszélt Kelemen Hunor is, aki a régi falusi kalákákhoz hasonlította azt az összefogást, amellyel a szentgyörgyi orvoslakások felépültek. Az RMDSZ elnöke megjegyezte, mindenki azt hozta a cél megvalósításához, amije volt. Kellett hozzá a városi és megyei elöljárók pontos elképzelése, kellett a megyei tanács által felajánlott telek, kellett a programot lebonyolító alapítvány, és szükség volt a magyar kormány támogató hozzáállására is. A következő befektetés Sepsiszentgyörgyön a rég megálmodott Erdélyi Művészeti Központ székháza lesz, mondta Kelemen Hunor.
A Kovászna megyei önkormányzat legnagyobb „üzeme” a kórház, ahol 900 alkalmazott dolgozik, és több tízezer embernek nyújtanak egészségügyi szolgáltatást – mutatott rá Tamás Sándor megyei tanácselnök, aki szerint karácsonyra elkészül a kórházépület 18 millió eurós felújítása, 30 millió lej értékben vásárolnak korszerű orvosi berendezéseket, a 36 rezidens orvos közül harmincnak biztosítanak a fizetésük mellett havi 600 lejes ösztöndíjat.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, a szolgálati lakásokat a román állam kellett volna megépíttesse, ennek ellenére magyarországi segítséggel valósították meg. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években több mint harminc szolgálati lakást biztosítottak fiatal tanároknak, művelődési intézmények dolgozóinak. Az avatón részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!