Trianon mai üzenete az összefogás

Politikamentesen, tanulságokat összegezve zajlott Sepsiszentgyörgyön a Nemzeti Összetartozás Napja, melynek meghívottja Böjte Csaba ferences atya volt. Az atya a közösség érdekében az összefogást látja célravezetőnek.

Bús Ildikó

2012. június 05., 07:222012. június 05., 07:22

2012. június 05., 11:322012. június 05., 11:32

Több százan vettek részt a Sepsiszentgyörgy központjában megrendezett hétfői megemlékezésen, amely a magyar-magyar közös elemeket keresve, a történelmi tanulságokat összegezve és főként politikai nyilatkozatoktól mentesen zajlott.

A Nemzeti Összetartozás Napját 2010 óta tartják, pontosan az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján. A magyar parlamenti határozat értelmében „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.  A városközpontban tartott megemlékezés békés hangulatban zajlott, és több helyi, illetve meghívott vendég is felszólalt.

A rendezvényen jelen voltak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont diákjai is, akik szavalataikkal színesítették a prgoramot, majd Kocsis Attila iskolaigazgató mondott beszédet, kitérve arra, hogy a kis magyar közösség lélekszáma tíz év leforgása alatt 24 ezerről 16 ezerre csökkent. Ilyen körülmények között a székelyföldi jelenlét különösen hangsúlyos értelmet nyer.
 
Gubík Lászlóról már a Székelyhon.ro is beszámolt, ő az a 26 éves fiatalember, akit miután nyilvánosan is felvállalta, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik, a szlovák hatóságok töröltek a lakossági nyilvántartásból. Az általa írt levélben ő is az összefogást szorgalmazta.

Böjte Csaba ferences szerzetes, a rendezvény meghívott szónoka a történelem nagyjainak példáját álltotta a megemlékezők elé. Úgy véli: a trianoni döntés olyan hangulatot teremtett, amely a hajdanán békében egymás mellett élő nemzetek ellenséges érzelmeit korbácsolta fel. Arra is rámutatott: a nemzeti kérdés fontos, ám az általa vezetett központokban élő 2300 gyerek közül egy sem került etnikai okok miatt nehéz helyzetbe. A közös jó érdekében Böjte Csaba a közös összefogást látja a legcélravezetőbb eszköznek. 
 
A rendezvény a Vox Humana Kamarazenekar előadása után a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés