Több pénzt sikerült lehívniuk az önkormányzatoknak

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Hatékonyabban sikerült lehívniuk az Európai Uniós alapokat az önkormányzatoknak, mint a minisztériumoknak, ezért előbbieknek több erőforrást és szélesebb döntésjogot kellene biztosítani a következő költségvetési ciklusban – véli Antal Árpád.

Bencze Melinda

2015. október 30., 12:552015. október 30., 12:55

Az önkormányzatok bebizonyították, hogy jobban menedzselik az Európai Uniós projekteket, mint a minisztériumok, mivel előbbiek esetében országos szinten nagyjából kilencven százalékban lesznek felhasználva az innen származó összegek – fogalmazta meg álláspontját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzátette, becslések szerint Románia 6 és 11 milliárd euró közötti összeget veszít a 2007-2013-as ciklus idején lehívható összegekből, ezeket pedig jelentős mértékben a szektoriális operatív programoknál, amelyeket majdnem minden esetben a minisztériumok koordinálnak. „Miközben a különböző kormányok megnyomorították az önkormányzatok működését – az alkalmazások korlátozása és fizetések csökkentése miatt –, illetve napjainkban is nagy a különbség az állami és a helyi közigazgatásban dolgozók fizetése között, mégis helyi szinten profibb módon menedzselik ezeket a projekteket” – vélekedik Antal Árpád. Hozzátette, most az a kérdés: az elmúlt évek tapasztalataiból levonják-e a következtetést a döntéshozók következő ciklus idejére, valamint fognak-e nagyobb mértékben erőforrásokat átcsoportosítani az önkormányzatoknak.

Ámbár vannak pozitív jelek, mint az, hogy lehet alkalmazni már a közigazgatási egységekbe humán erőforrást, még mindig probléma az alacsony fizetés, mivel emiatt nem vonzó a fiatalok számára ebben a szektorban dolgozni – folytatta a polgármester, aki szerint nagyon nagy az igazságtalanság, ugyanis jelen pillanatban is előfordulhat, hogy valaki ugyanazt a munkát végezve egy minisztériumi állásban hatszor annyit keres, mint másvalaki egy helyi közigazgatási intézményben. „Helyi és megyei szinten is nagy az igazságtalanság, ott is magasabb a fizetések, miközben mi nem érezzük úgy, hogy nagy különbség lenne a hatásköröket illetően” – tette hozzá Antal Árpád kifejtve, hogy egy új bérezési törvény mindezen problémákra megoldás lenne.

Ellenőrizték azt is, hogy az Európai Unió tagországaiban sincs különbség az állami és a helyi közigazgatásban dolgozók fizetése között. A 2014-2020-as ciklusban már biztos, hogy lehet roma integrációs projektekre, óvoda, bölcsőde és technológiai szakiskolák épületeinek rehabilitálására lehet pályázni, ám város szintű útjavításokra nem, ahogyan elméleti gimnáziumok ingatlanjainak felújítására sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés