Tiszta versenyt szeretne az EMNP Kovásznán

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Tisztességes, az ellenfél állandó lejáratását célzó törekvésektől mentes kampányt szeretne az Erdélyi Magyar Néppárt a kovásznai polgármester választás során. Az alakulat vezetői határozottan visszautasítják, hogy „román veszély” lenne a fürdővárosban. 

Nagy D. István

2013. január 22., 20:522013. január 22., 20:52

2013. január 23., 10:092013. január 23., 10:09

A közösség szempontjából sokkal hasznosabb lenne, ha a polgármesteri székért versenybe szálló magyar jelöltek a terveiket, elképzeléseiket ütköztetnék a kampány során, és ne az EMNP szapulása legyen a központi téma – mutatott rá Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke Sepsiszentgyörgyön, Papp Előd, Székelyföld régióért felelős alelnök társaságában. A politikus szerint ugyanis az RMDSZ újból elővette a parlamenti választásokon már jócskán kihasznált retorikát, azzal riogatva a választópolgárokat, hogy az EMNP indulása nyomán, esetleg román elöljárója lehet Kovásznának.

Toró úgy véli, hogy a december 9-i választások után világossá vált, hogy nem az általa vezetett alakulat indulása miatt nem sikerült magyar honatyát juttatni Bukarestbe, hanem ennek oka a körzet etnikai összetételének tudható be. A mostani időközi választás kapcsán viszont a „románozás” egyszerűen nevetséges, hiszen a fürdővárosban a magyar ajkú lakosság aránya meghaladja a hetven százalékot. Ennek ellenére nem zárják ki, hogy a szövetség nem hagy fel ezzel a „lemezzel”, annak ellenére, hogy egy román jelölt befutása teljességgel kizárható.

Toró elismerte, hogy egyik vagy másik magyar jelölt sikere attól függ, hogy milyen mértékben lesznek képesek mozgósítani, mivel az időközi választásokon általában alacsony a részvétel.


Málnási Levente, az EMNP jelöltjét, az országos elnök egy vállalható személyként azonosította, aki már bizonyított elöljáróként, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az önkormányzatiság igencsak gyerekcipőben járt Romániában, illetve nem léteztek még sem Európai Uniós alapok, és a román kormány sem volt éppenséggel adakozó. Toró szerint igen nehéz feladat előtt állnak, hiszen Lőrincz Zsigmond előző polgármester magasra emelte a mércét, de meggyőződésük, hogy Málnási megfelelőképpen rátermett a tisztség betöltésére.

A két néppárti politikus ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy az RMDSZ helyi vagy területi szervezetei – az országos gyakorlathoz igazodva – esetleg valamiféle egyezségre juthattak Kovásznán a román pártokkal. Papp Előd szerint az egyik erre utaló jel lehet, hogy a román pártok végül egy közös jelölt indítása mellett döntöttek. Ilyen formán az RMDSZ-nek lehetősége nyílhat arra, hogy megosztással vádolja a Néppártot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés