
Fotó: Illusztráció
Huszonnégy tonnányi tankönyvadomány érkezett pénteken, február elsején Sepsiszentgyörgyre a magyarországi Apáczai Kiadó jóvoltából. A tervek szerint a szállítmányból minden háromszéki iskola részesül, a könyvek nagy része a szórványvidékre megy.
2013. február 01., 19:412013. február 01., 19:41
Az I–XI. osztályos tanulóknak szóló tankönyvek a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány, a Duna Televízió és a PCO Lovagrend által kerültek Háromszékre. Az anyaországi alapítvány igazgatója, Földes István – aki elkísérte a szállítmányt – ismertette, hogy az Apáczai Kiadó Esztergályos Jenő vezérigazgató-tulajdonos jóvoltából évente több százmillió forint értékben tankönyveket adományoz a Kárpát-medencei magyar iskoláknak.
Klárik László háromszéki szenátor az átvétel alkalmából úgy vélekedett, nagyon fontos, hogy az erdélyi magyar gyerekek megismerhessék azokat a tankönyveket, kisegítő olvasmányokat, amelyek szerint az anyaországi diákok tanulnak. Az RMDSZ-es honatya úgy véli, ezáltal is hozzájárulhatnak a mesterségesen közénk állított határok lebontásában. Klárik hozzátette: a székelyföldi és erdélyi gyerekeknek ugyan a román tanrend szerint kell tanulniuk, de fontos, hogy a jelenkori magyar kultúrát, történelmet is ismerjék. Ezáltal lehetséges csak, hogy egységes kultúrnemzetként tudjunk viselkedni – összegzett.
A tankönyvszállítmány jelentős része a megyei önkormányzat szórványprogramján keresztül fog eljutni Hunyad, Szeben és Fehér megye magyarlakta településeire. A könyveket egyelőre a megyei útügyi hatóság egyik raktárában helyezték el, de hamarosan elindítják az első szállítmányt.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!