A hétvégi pszichoaktív műhelyre melegítettek be kedd este a Selye János Pszichoklub tagjai.
2012. november 21., 10:322012. november 21., 10:32
2012. november 21., 10:412012. november 21., 10:41
Személyiségfejlesztő interaktív estet tartottak kedden a Kónya Ádám Művelődési Ház pinceklubjában, ahol Joó-Czine Éva pszichológus vezette be a hétvégi rendezvénybe a tagokat. Szombaton, első alkalommal kerül sor a Háromszéki Pszichoaktív Műhelyre, amely a tagok általlétrehozott munkacsoportban zajlik és tevékenysége egy adott kérdés vagy probléma intenzív elemzésére és megoldási javaslatok kidolgozására irányul, többnyire kreatív technikák segítségével – tájékoztatott Dulányi Szidónia, ötletgazda.
„A rendezvény neve is arra utal, hogy aktívan fogunk együtt dolgozni, az érdelődők pedig számos előadás közül választhatják ki a számukra közel álló témát. Az én előadásom a munkahelyről, munkavállalásról szól, ez a téma pedig mindenkit érint, főként napjainkba” – mondta Dulányi Szidónia. A Borús a kép? címet viselő előadás azokra koncentrál, akik munkát keresnek, vagy munkahelyet váltanának, hiszen ez minden ember életében logikus lépésnek számít.
Kevesen vannak, akik egész életükben ugyanazon a munkahelyen, ugyanabban a munkakörben dolgoznak, véli a szakember, sőt a hetedik év után jön el az utolsó idő, amikor mindenképpen el kell gondolkozni munkahelyünk megváltoztatásán. „Természetesen az élet produkálhat olyan helyzeteket, amikor más okok miatt vagyunk kénytelenek állást változtatni: betegség, elbocsájtás, csőd, költözés, és ezekre a gondokra is lehet megoldást találni. Ezért is várunk mindenkit a beszélgetésre” – magyarázta a szakember.
A pszichoaktív műhelyre szombaton kerül sor 10 és 19 óra között a kultúrházban, a helyszínen pedig pszichológiai témájú könyveket is vásárolhatnak az érdeklődők.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!