Bár egyelőre csak fél évre szól az új stúdióteremre a szerződés, a Háromszék Táncegyüttes birtokba vette a színpadot és bemutatja a Száz évig – Fodor Sándor „Netti” emlékére című előadást.
2012. december 18., 11:472012. december 18., 11:47
2012. december 18., 20:092012. december 18., 20:09
„Habár egyelőre hivatalosan fél évre kapta meg a Háromszék Táncegyüttes a Tamási Áron Színház új stúdiótermének adminisztrálásának jogát, bizakodóak vagyunk, amikor azt mondjuk: Száz évig az új stúdióteremben!” – áll a Háromszék Táncegyüttes közleményében. Az együttes a karácsonyi ünnepek előtt ismét műsorra tűzi a Könczei Árpád rendező-koreográfus nevével fémjelzett Száz évig – Fodor Sándor „Netti” emlékére című előadását.
A híres kalotaszegi cigányprímásnak emléket állító produkció csütörtökön, 19 órától nézhető meg az új stúdióteremben – tájékoztatott Czili Balázs, a táncegyüttes irodalmi titkára. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók. Az előadás zenéjét híres, kalotaszegi prímások munkája alkotja: Fodor „Netti” Sándor, Laka „Kicsi” Aladár, Viski Rudolf, Varga Ferenc „Csipás”, Antal Ferenc „Öreg Árus”, Kovács Simon „Buráló”, Nonika Miklós „Hitler”.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.