Lezárult a Nem térkép e táj! iskolaprogram, mely a közösségi kártya után a legsikeresebb eseménye volt a Háromszéki Közösségi Alapítványnak.
2012. december 07., 11:592012. december 07., 11:59
2012. december 07., 12:352012. december 07., 12:35
Az összesített adatok szerint 1017 diák, kisiskolástól líceumi tagozatosig vett részt a honismereti kiránduláson Háromszéken. A beszámolók alapján a kirándulások kifejezetten hasznosak voltak, a rengeteget tanultak szülőföldjük történelmi-kulturális-földrajzi nevezetességeiről, sok esetben életükben először látogattak el az útvonalban szereplő helyekre, jóllehet háromszéki születésűek. Ennek okát legtöbbször az anyagiak jelentették, de akadtak olyan diákok is, akik rendszeresen járják külföldöt, ám Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában még nem jártak.
A szerzett tapasztalatokat utólag, iskolai tevékenység formájában feldolgozták, legtöbben órán, élménybeszámolók formájában, de voltak iskolák, ahol versenyt szerveztek az élmények rögzítésére, sot kézműves tárgyakat is készítettek a kirándulás emlékére. A kirándulások nyújtotta élményekből a sajátos helyzetű gyerekek is részesülhettek így az őrkői cigányiskola 5. osztályos tanulói Árkosra kirándultak és megismerkedtek a helyi kultúrával, vagy a speciális iskola két osztálya a csernátoni falumúzeumba látogatott el, ahol néphagyományokkal ismerkedtek meg.
„A program egy pozitív példa a helyi együttműködés jótékony hatásaira, ugyanis a közösségi kártyák használatával begyűlt pénz került vissza a közösségi körforgásba, így mondhatni, sok ember közreműködésével valósult meg egy olyan program, amely sokszorosan hozott a helyi közösségnek” – áll a HKA közleményében.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!