
Románul is kiadják a tavaly megjelent Sepsiszentgyörgy gyerekeknek című könyvet, mely a Román Kulturális Alap támogatásával született meg. A könyvet minden 9–11 éves sepsiszentgyörgyi diák megkapja ajándékként az önkormányzattól.
2012. május 30., 09:472012. május 30., 09:47
2012. május 30., 10:402012. május 30., 10:40
Román nyelven is kiadják a Sepsiszentgyörgy gyerekeknek című könyvet a Román Kulturális Alap támogatásával – mondta Antal Árpád polgármester, hozzátéve, hogy fontos a könyv lefordítása, mivel a háromszéki román gyerekek kulturálisan kevésbé kötődnek a városhoz, és segtségükre lesz ez a kiadvány. A könyv a kultúrAktív Egyesület összeállításában készült tavaly a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat alkalmából. A tervek szerint novemberig kiadják a román nyelvű kiadványt is 1500 példányban, melyet kisiskolások között fognak szétosztani. A könyvkiadást a Román Kulturális Alap 26 ezer lejjel támogatta.
A kiadvány, mely magyarul már megjelent és eljutott a diákokhoz, Sepsiszentgyörgy épített és természeti környezetével kapcsolatos témakörökre épül. Az első témakör, az Én városom a gyerekek szubjektív városképéből kiindulva a városrészeket térképezi föl, és a város, illetve a régió híres szülötteivel foglalkozik. Ezt A város kincsei követi, amelyben olyan kérdéseket járnak körül, mint a műemlékvédelem és az a felelősség, amelyet a kulturális örökség megőrzése érdekében közösen kell viselnünk. A harmadik nagy témakör, a Zöld város a városban jelenlévő természettel, parkokkal, növény- és állatvilággal foglalkozik, de érinti a környékre jellemző különleges gyógyvizeket és gázfürdőket is. Az Élő város és a Működő város Sepsiszentgyörgy kulturális intézményeivel, valamint fejlődésével, várossá alakulásával foglalkozik. Ebből a két fejezetből derül ki, hogy mi is az pontosan, ami egy várost élhetővé tesz, és mi az, ami elengedhetetlen a működéséhez.
A várost három narrátor, Szent György lovag, Szellő paripa és Nemere sárkány segítségével fedezheti fel a 9–11 éves korosztály, de számos olyan játék és feladvány szerepel a könyvben, amelyekbe bevonhatják kisebb testvéreiket is. A 80 oldalas kiadványt több mint 300 egyedi illusztráció díszíti, és 3 szerző valamint 4 illusztrátor együttműködéséből születetett.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!