Harmadik és egyben utolsó állomásához érkezett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács által szervezett képzésssorozat, melynek befejező része a projektmenedzsment oktatása lesz.
2012. november 07., 14:442012. november 07., 14:44
2012. november 07., 15:032012. november 07., 15:03
A Próbáld ki magad nevet viselő rendezvény három témát érint – tájékoztatott Székely Róbert, SZIT-elnök, aki elmondta, hogy az elmúlt hónapok során a háromszéki fiatalok betekinthettek a sajtós élet sokszínűségébe és a stratégiatervezés feladataiba is. Most a képzéssorozat az utolsó részéhez érkezett, amikor projketmenedzsmentet tanulhatnak az érdeklődők. A rendezvénysorozat célja, hogy a képviselt civil szervezetek munkáját hatékonyabbá tegyék a fiatalokon keresztül – fogalmazta meg röviden az elnök.
„Az eddigi képzések visszajelzése mind pozitív volt, az első sajtós képzésünkön a résztvevők sok gyakorlati tapasztalatot szereztek, hiszen a sajtó képviselőivel beszélgethettek, kérdezhettek, interjúkat készítettek és olyan eszközöket használhattak (fényképezőgépek, hangrögzítők, más speciális felszerelések), amelyeket a sajtó munkatársai használnak nap mint nap. Emellett lehetőségük nyílt a hírszerkesztésre, amit aztán megjelentettek a nyomtatott, illetve internetes sajtóban is. A visszajelzések alapján hasznosnak mondhatom ezt a képzést, hiszen sokan részt vettek a második stratégiatervezés-képzésünkön is” – magyarázta Székely Róbert.
Most a projektmenedzsment-képzéssel zárul a sorozat, amelyen a különböző szervezetek tagjai és vezetői megtanulnak kapcsolatot tartani a sajtóval, hogy minél gyakrabban tudják megjeleníteni a szervezetet, második lépésként pedig a programok rendszerezésére koncentrálnak majd. Ekkor dolgoznak ki tényleges programokat, melyeket a jövőben meg is valósítanak majd. A projektmenedzsment-képzés, november 22. és 25. között kerül megrendezésre Sepsibesenyőn, a szervezők olyan fiatalokat várnak, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni egy projekt megvalósításának rejtemeibe, megvalósítási feltételeibe. A szakmai oldalról a Fontium Képzőközpont szakemberei gondoskodnak, akik oklevelet is kiállítanak a résztvevőknek. A képzés feltételei közé tartozik egy felsőfokú végzettséget igazoló okmány és ajánlólevél a küldő szervezet részéről.
A képzés díja 50 lej, ami nemcsak az oktatást tartalmazza, hanem a szállást, szállítást és étkezést is. Jelentkezni a www.szit-ifi.ro webcímen lehet, viszont a helyek száma korlátozott, a szervezők az érdeklődőket jelentkezési sorrendben választják ki.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!