
Fotó: Nagy D. István
Érezhetően megnőtt Háromszéken azok száma, akiknek gondjuk akad a számlák törlesztésével a megyei áramszolgáltatóval szemben.
2013. január 22., 21:042013. január 22., 21:04
Egyre több olyan ügyféllel van dolga a háromszéki áramszolgáltatónak, akik nem tudják időben törleszteni a villanyszámláikat. Ezek száma aggasztóan megnőtt az elmúlt egy évben – számolt be Józsa Csaba, a szolgáltató háromszéki vezetője. Havonta átlagban 500 és 800 között mozog a fizetési gondokkal küzdő ügyfelek száma. Az igazgató szerint meglepetésükre inkább a jogi személyeknél tapasztaltak problémákat. Sokan ezek közül 2011-ben még nem jelezték, hogy gondjaik lennének, de most több rendben is felkeresték már a szolgáltatót, haladékot kérve a törlesztésre.
Józsa Csaba rámutatott, hogy a vállalat elsődleges célja, hogy a fogyasztókat megtartsa, ezért legtöbbször beleegyeznek a haladékba, illetve a természetes személyekkel is elnézőbbek. Utóbbiak esetében például a részletfizetés is lehetséges. Az igazgató ezt azzal magyarázza, hogy a szolgáltatás megvonásával a kinnlevőségeiket úgysem tudnák behajtani, ezért inkább engedékenyebbek. Az ipari áramot használók esetében ugyanis az elmaradások esetenként elég komoly összegeket jelentenek.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!