A Nemzetközi Vadvédelmi Tanács védett intézményévé válik a Vadászati Múzeum

A IV. Székelyföldi Vadásztalálkozón ünnepélyes keretek közt, a szakma legnagyobb szintű titulusát kapja meg a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeum október 4-én.

Szabó Enikő

2014. augusztus 18., 17:412014. augusztus 18., 17:41

2014. augusztus 18., 17:442014. augusztus 18., 17:44

A rendezvényen jelen lesz többek közt Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is, aki a ünnepség fővédnöke is egyben – tájékoztatott Demeter János, a múzeumot működtető egyesület ügyvezetője. Elmondta: „az, hogy a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (C.I.C.) védett intézményé minősíti Vadászati Múzeumot a legnagyobb megtiszteltetés intézményünknek. Tudomásom szerint többek a johannesburgi és a párizsi múzeum büszkélkedhet ilyen titulussal. Ez a székelyföldi vadgazdálkodás és vadászkultúra teljes körű nemzetkörű elismerését jelenti” – szögezte le. Demeter János szerint a védett intézményi státusz magasabb szakmai körökbe való kerülés mellett több program és szakmai lehetőség felé nyit új utakat a Vadászati Múzeum számára.

A IV. Székelyföldi Vadásztalálkozónak az árkosi Szentkereszty-kastély és az Európai Tanulmányi Központ kertje ad otthont, és programjában egyebek mellett főzőverseny, vadászkellék- és kézműves vásár, különböző kiállítások, koncertek és táncfellépések, de még szarvasbőgési verseny is lesz – közölték portálunkkal a szervezők.

A sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeum megnyitását tavaly májusban országos és nemzetközi figyelem kísérte. A megnyitón jelen volt Semjén Zsolt, magyar miniszterelnök-helyettes, Dieter Schramm, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács akkori elnöke is. 

A rendkívüli népszerűségnek örvendő sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeum a Kárpátok és Afrika faj-, illetve vadgazdagságát mutatja be, valamint népszerűsíti a vadászati kultúrát, a természetvédelmet és az erdélyi tájakat. Kovászna Megye Tanácsa 2012-ben hagyta jóvá Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy megyeszékhely, Réty és Árkos községek társulását a Vadon Egyesület megalakulása érdekében. Az egyesület 2013 május 17-től működteti a Vadászati Múzeumot. Az intézményt, amely 75 százalékban a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdona, 25 évre a kapta használatba Vadon Egyesület, megnyitása óta, 15 hónap alatt több mint 13 ezer látogatója volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés