
Egyetemi kollégiummá alakítják át a sepsiszentgyörgyi textilgyár egykori leányotthonát, az ingatlant ezt követően a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) diákjai használhatják.
2015. november 25., 23:162015. november 25., 23:16
Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke közölte, a több mint tíz éve üresen álló épületet már megvásárolta egy helyi cég, és el is kezdődött a felújítás az egyház megbízásából. Kató Béla elmondta, reméli, hogy a kollégiumot már a következő tanévtől birtokba veheti a Sapientia, bár annak működtetéséről a következőkben dönt az egyházkerület.
A városban a munkálatok láttán elkezdődtek a találgatások, sokan attól tartottak, hogy menekülteket fognak elszállásolni az ingatlanban.
Sepsiszentgyörgyön ettől a tanévtől indult be a Sapientia EMTE kihelyezett oktatási központja, az agrármérnök szakon egyelőre harminc fiatal tanul, tervezik az erdészeti szak létrehozását is. A fiók létrehozásáért a helyi elöljárók lobbiztak, hogy a visszakapott földeken, erdőkben versenyképes gazdálkodás jöhessen létre.
A bentlakással nemcsak az egyetem, hanem a város is nyer, hiszen az üresen álló, romos épület rontotta a városképet. Az 1879-ben alakult székely szövőgyárat 1999-ben a magánosításkor hatalmas adóssággal vette át a belga Drapantex cég, a tartozások miatt nem volt villany, gáz és víz.
A leányotthonból az új tulajdonos kiköltöztette a lakókat, az ingatlan azóta üresen áll. A gyár vezetősége korábban úgy nyilatkozott, azért nem költenek a külső épületek tatarozására, mert minden nyereséget a termelés korszerűsítésére fordítanak. A gyár igazgatója korábban jelezte, a „leányblokkot” eladnák, azt az önkormányzat is felmérte, de végül az adásvétel elmaradt.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!