„Ki-ki gübbögtesse a gübbögtetnivalóját”

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Lezárult a Borvíz Útja Projekt, hiszen átadták a bölöni kezelőközpontot is. A sugásfürdői, előpataki, málnásfürdői és oltszemi központokhoz hasonlóan a fürdő a község határában épült fel, meleg és hidegvizes fürdővel, szaunával, sportgépekkel várja a gyógyulni vágyókat.

Szabó Enikő

2014. augusztus 15., 13:372014. augusztus 15., 13:37

2014. augusztus 15., 19:162014. augusztus 15., 19:16

A bölöni kezelőközpont a település határához közel található – a „büdös”, azaz kénes vizet pedig vezetékkel szállítják a fürdőzők számára. A helyszínen forrás is található, amelyből szénsavas vizet fogyaszthat bárki. A fürdőt magát, akárcsak a Borvíz Útja Projekt keretében működő többi központot, az Aquasic Egyesület működteti.

Az augusztus 14-i avatóünnepségen Kisgyörgy Zoltán borvízszakértő, újságíró a víz gyógyhatásáról ejtett néhány hozzáértő szót: „Ilyen büdös víz a megyében sok helyen van: a kárpáti homokkőből kis hozammal tör fel a vasszulfidból lebomló ként tartalmazó víz”. Szerinte két módon lehet gyógyászati célra használni: ivókúra és fürdőkúra formájában. A bölöni borvizet lassan, kortyolva kell fogyasztani: lúgos összetételének köszönhetően a gyomorsavval küzdőknek segít. A másik megoldás, hogy a 38-40 fokosra melegített vízben, a reumás panaszok enyhítése céljából ki-ki „gübbögtesse a gübbögtetnivalóját” a medencében, ami tüneti kezelés, ezért a fájdalmak megjelenésével érdemes újra eljárni a kezelőközpontba.

Sikó Imre, Bölön község polgármestere a település fontos eseményének nevezte a létesítmény beindítását, „a bölöniek régi álma volt, hogy legyen egy ilyen fürdő – ez Erdővidék egyik legnagyobb megvalósítása. Hosszadalmas és göröngyös út volt, de megérte, mert most beindulhatott a központ. Két kilométerre a falutól, ahogy itt hívják a kotlós vízben, sokan fürödtek, régebb az orvosok is ajánlották, ma pedig már nem is kell olyan messze elmenni.”

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott: „a bölöni beruházás iskolapéldája annak, hogy miért nem szabad soha feladni egy jó ötletet. A Borvíz Útja Projekt keretében épült út, kezelőközpont, összességében több jól működő és az érintett települések szemszögéből is hasznos dolog. Ezzel, az 5,1 millió lejes beruházással lezárult a projekt, a székely fürdők építését azonban kalákával és más formában is folytatni fogjuk” – ígérte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés