Képzések és börzék a munkanélküliség visszaszorítására

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Képzésekkel és börzékkel szorítják vissza idén is a munkanélküliséget Háromszéken – tájékoztatott Kelemen Tibor intézményvezető.

Bús Ildikó

2013. január 22., 13:242013. január 22., 13:24

2013. január 22., 14:202013. január 22., 14:20

„A költségvetést még nem látjuk, abból derül majd ki, hogy mit tudunk finanszírozni és hogyan segítjük majd az állástalanokat. Mint köztudott, a téli hónapokban csökken az alkalmazások száma, inkább növekszik a munkanélküliek regisztrálása, viszont minden aktív eszközt megragadunk arra, hogy támogassuk őket” – mondta Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatója kedden, az év első sajtóértekezletén.

Az ügynökség idén is megszervezi az országos börzéket, de minden más, alkalmazásokat stimuláló rendezvényre sor kerül Sepsiszentgyörgyön. Az igazgató szerint már februártól érezhető lesz a munkanélküliség csökkenése, sőt megkezdik a képzéseket is. A munkaügyi hivatal kilenc tanfolyamot indít február elsejétől, ezeket a környéken szervezik olyan mesterségekben, amelyekben hiány van Háromszéken. Az igazgató úgy véli, a kurzusok elvégzésével nyárára megnő a munkanélküliek esélye, hogy foglalkoztatottak legyenek. Legfőképpen az építőiparban és a szolgáltatóiparban rendeznek képzést, de könyvelőket is képeznek.

Kovászna megyében a tavaly év végi összesített adatok szerint 7,79 százalékos a munkanélküliség, azaz 6981 állástalan van. A számadatokból kiderül, hogy a munkanélüliek 30,7 százaléka még részesül segélyben, nagyrészük (69,3 százalék) viszont nem. Tavaly decemberben 259 személyt alkalmaztak Háromszéken, a bruttó átlagfizetés pedig 1225 lej volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés