
Fotó: Nagy D. István
A szerdai kormányülésen a Ponta-kabinet jóváhagyta azt a határozatot, melynek értelmében Dumitru Marinescu, Előpatak előző polgármestere váltja Kovászna megye prefektusi tisztségében Codrin Munteanut.
2013. január 30., 20:562013. január 30., 20:56
A kabinet tagjai a prefektus menesztéséről szóló határozattal egyidőben elfogadták Codrin Munteanu kinevezését a honvédelmi minisztérium államtitkári tisztségébe. Mint az jeleztük, nem hivatalos források szerint Munteanu menesztése, illetve „felfelé buktatása” már a január 24-i ünnepséget követően boritékolható volt. A Kis Egyesülés alkalmából szervezett megemlékezés alatt ugyanis a prefektúra szomszédságában elhelyezett Székelyföld-pannó elé újból felkerült az azonos méretű román zászló. Elmozdításának hírét akkor maga a prefektus is megerősítette, igaz csak az egyik helyi román nyelvű napilapnak. Munteanu leváltásának meg nem erősített oka, hogy a kormány véget akart vetni annak a lassan állandosuló feszülségnek Háromszéken, amit a prefektus és helyi RMDSZ-es elöljárók közötti konfliktus okozott.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke üdvözölte a döntést, és örömmel vette tudomásul, hogy végre Bukarestben is észrevették, Munteanu „feszültségkeltő tényező volt” a magyar–román együttélés tekintetében. Ami az új kormánybiztost illeti, Tamás Sándor úgy értékelte, nem valószínű, hogy gondok lesznek az együttműködés terén, hiszen a viszony teljesen normális volt – mind a megyei, mind a helyi önkormányzatok esetében – Dumitru Marinescuval előpataki polgármestersége idején. Az elnök hozzátette, reméli, hogy a frissen kinevezett kormányképviselő tiszteletben tartja majd a székely közösség nemzeti érzéseit, illetve intézményes szinten érdemben együtt tudnak majd működni a megye fejlesztése terén, valamint az esetleg interetnikus problémák megoldásában.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!