Rendőrök kutatták át az EMNP kovásznai kampányirodáját, a párt vezetői úgy vélik, nem véletlen történt az eset, és akár politikai megrendelés is állhat mögötte. Thiesz János reagált az esetre és kijelentette: az RMDSZ elhatárolódik a történtektől.
2013. január 25., 15:332013. január 25., 15:33
2013. január 25., 15:572013. január 25., 15:57
Közleményben jelezte az EMNP, hogy csütörtök este hat rendőr jelent meg a kovásznai kampányirodájában házkutatási paranccsal, és elmondták, a Néppárt által kibérelt irodahelyiséget is magában foglaló ingatlan tulajdonosa ügyében vizsgálódnak, aki ellen 2011-ben indult bűnvádi eljárás. A házkutatás során csempészett cigarettát és alkoholt kerestek, és mindent átkutattk az irodában az üres számítógépdobozoktól az asztalokon lévő írószertartókig, de még a szemeteszsákokban is könyékig turkáltak.
A Néppárt vezetői azonban furcsának találják, hogy éppen egy polgármester-választásra készülő párt irodájában, kampányidőszakban jelenik meg a karhatalom és tart házkutatást. „Ha a kovásznai rendőrségi akció valódi célja a megfélemlítés, akkor a lehető leghatározottabban el kell ítélnünk azt, és fel kell szólítanunk az illetékeseket, hogy hagyják abba az 1989 előtti időket idéző módszerek alkalmazását” – írták. A párt vezetőiben az is felmerült, hogy esetleg politikai megrendelésre történt a házkutatás, ezáltal pedig a jogállamiság és a demokrácia elvei és értékei alapjaikban rendülnek meg. „Ebben az esetben bármikor elveszítheti a jogbiztonságát bárki, aki – a demokratikus játékszabályok tiszteletben tartásával – nem feltétlenül támogatja a hatalom, illetve a hatalomhoz közeli erők álláspontját.”
Bár közleményükben egyetlen politikai pártot sem nevesítenek, Thiesz János RMDSZ-es polgármesterjelölt reagált az esetre. A politikus a Székelyhon.ronak elmondta: teljes mértékben elhatárolódik mindenféle esetleges rágalomtól, hiszen jelenleg sem tartózkodik a városban, nem tudja mi történik. „Teljes mértékben elítélem ezt, ami történt, és most szereztem csak tudomást róla. Személy szerint azt sem tudom, hol található a Néppárt kampányirodája, csupán a demokráciaközpontot ismerem, de az RMDSZ nem rendelt el semmiféle házkutatást” – mondta Thiesz János.
Papp Előd, az EMNP székelyföldi alelnöke megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy az általuk kiadott
közlemény egyértelmű és világos: „Nincs képzelődés a részünkről, egyértelmű, hogy ki áll a dolog mögött. A házkutatás teljes mértékben szabályosan és törvényesen történt, a kollégáim tanúként voltak jelen, de nagyon furcsállom, hogy pont most, ebben a kampányidőszakban, pont ebben a helyiségben kutakodnak a Néppárt dolgai között.”
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
szóljon hozzá!