A városlakók dönthetik el mire költsék az Ujjvárossy József közösségi alapba gyűlt pénzt – tájékoztatott Furus Levente, a program felelőse.
2013. január 24., 12:072013. január 24., 12:07
2013. január 24., 12:172013. január 24., 12:17
A HKA által indított kártyaprogramba tavaly szeptember–december időszakban 56000 lej gyűlt össze – tájékoztatott Furus Levente, aki felhívja a sepsiszentgyörgyiek figyelmét, hogy a Háromszéki Közösségi Alapítvány honlapján szavazhatnak arról, mire költsék az összeget. A városlakók a háromszéki civil szervezetek programjainak támogatására voksolhatnak, de a HKA egy felmérés készítését is tervezi. Ezáltal a megyében élő tehetséges gyermekeket és fiatalokat vennék számba, hogy a jövőben hatékonyabban támogathassák őket. Furus Levente elmondta: a folyamat már elindult, a háromszéki tehetségkataszter által pedig optimalizálni tudják a HKA által nyújtott támogatásokat.
A közösségi kártyák nyomán összegyűlt összeg felhasználásánál a tudósító kampányok mellett is szavazhatnak a szentgyörgyiek, ezek a kampányok és szervezett akciók a helyi termékek és szolgáltatások védelmében történnének. A program felelőse azt is kifejtette, vannak, akik egyébre használnák a pénzösszeget, az e-mailben kifejezett kérések között pedig sok a szociális típusú megkeresés, ezeknek azonban nem mindig tudnak eleget tenni, hiszen nem szociális szervezetként működnek.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!