Az ezer forrás városában, Kovásznán búcsúztatja az óévet és köszönti az újat Traian Băsescu államfő.
2012. december 30., 23:022012. december 30., 23:02
Vasárnap reggel helikopterrel érkezett Kovásznára Traian Băsescu államfő és felesége, Maria Băsescu. A protokoll-villában szálltak meg, délelőtt a városban sétáltak, programjuk kötetlen. Az államelnök az újságíróknak elmondta, Kovásznán a Clermont szállodában szilveszterezik felesége és két leánya társaságában. Hangsúlyozta: családjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat, a Demokrata-Liberális Pártból senkit nem hívott meg. „Jól érzem magam itt, friss a levegő, pihenni jöttem” – mondta az államfő. Meglátása szerint a tenger és a hegyek vonzák, kiegészítik egymást, ezért mind a kettőt szereti.
Az újévi jókívánságok kapcsán elmondta: azt szeretné, ha 2013 poltikai stabilitást hoznak az országnak. Reméli, hogy az újévben valóra válik az USL kormányprogramja, amely „ csak jót ígér az állampolgároknak”.
Az államfő január 2-ig vendégeskedik Kovásznán. Traian Băsescu legutóbb októberben töltött egy hétvégét Háromszéken. Tavaly szintén a hegyekben, Predeálon szilveszterezett feleségével, valamint a képviselőház és a szenátus akkori elnökeivel, Roberta Anastaséval és Vasile Blagával, illetve Elena Udreaval.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!