Fotó: Nagy D. István
Közel háromezer-kétszáz gépkocsivezető cseréltette ki jogosítványát Háromszéken január 19-ig, az KRESZ új előírásainak életbe lépésének napjáig. A kérelmezők között olyan is akadt, akinek 2020-ban ráért volna felkeresnie a közszolgálatot.
2013. január 21., 18:502013. január 21., 18:50
Péntek délelőttre szinte teljesen leállt a január 7-e óta tapasztalt roham, amely során megtízszereződött a megyei közszolgálatot naponta felkeresők száma – ismertette a Székelyhon.ro érdeklődésére a prefektura alárendeltségében működő intézmény vezetője, Eugen Deaconu. Elmondása szerint végig sikerült fenntartani a rendet, bár az utolsó napokban a biztonság kedvéért már a csendőrség segítségét is kérték. Deaconu megerősítette Codrin Munteanu prefektus múlt heti nyilatkozatát, amely szerint sok olyan ügyfelük volt, akinek elviekben nem volt indokolt, hogy most újítassa meg jogosítványát, hiszen annak érvényessége 2018-ban, sőt 2020-ban járt volna le.
A hivatal összesítése szerint Háromszéken 3116-an döntöttek úgy, hogy megújítják a jogosítványukat, elkerülve ezzel az orvosi vizsga kötelezettségét. Ez egyébként mintegy 80-100 lejes többletkiadást, és egynapos utánajárást jelent.
A közszolgálat egyébként komoly gondokkal küzd hiszen 11 alkalmazottjából öten nem foglalkozhatnak gépkocsivezető jogosítványok kibocsátásával, mivel hamis dokumentumok kiállításának vádjával korrupciós per zajlik ellenük.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
szóljon hozzá!