Fejér Ákos emlékév Mikóújfaluban

Fejér Ákosra emlékeztek Mikóújfaluban pénteken és szombaton. A neves tanár emlékére kopjafát állítottak és a felújított kultúrotthon átadására is sor került.

Bús Ildikó

2012. május 13., 09:112012. május 13., 09:11

2012. május 13., 10:172012. május 13., 10:17

Hajthatatlan ember volt, aki nem ismert lehetetlent. „Mindent lehet, csak akarni kell” volt a jelmondata, amely mondásra rá lehet fűzni egész életét és munkásságát, hiszen soha nem maradt csak az akarattal, hanem azokat tettekké formálta – ezekkel a szavakkal emlékeztek meg Fejér Ákos tanárról a mikóújfalusi emlékünnepségen.

A 2012-es évet Fejér Ákos emlékévnek nyilvánították – mondta Nyáguly Vilmos polgármester, május 10-én volt tíz éve annak, hogy meghalt Fejér Ákos tanár, aki nagy hírnevet szerzett a településnek. Továbbá a  mikóújfalusi világjáró kerékpározás kezdetének ötvenedik évfordulója is idén van, valamint negyven év telt el azóta, hogy a csapat a müncheni olimpiai játékokon részt vett. „A kerékpár különleges helyet foglalt el a tanító életében. Fejér Ákos, hogy megszeretesse a tanítványaival a kerékpár-kirándulások gyönyörűségét, körbebiciklizte velük az ország nagy részét, számos határon kívüli túrákat is szervezve” – hangsúlyozta Balázs Antal, az emlékkopjafa faragója, a nyugalmazott tanár és barát méltatásában.

Az ünnepségen jelen volt Fejér Ella, Fejér Ákos özvegye is, aki ünnepi beszédében könnyes szemekkel emlékezett vissza azokra az évekre, amelyek során férje a közösség szolgálatában állt. Mindarról a gazdag munkáról, amit kifejtett és az életútjáról emlékkiállítás is készült fényképekkel, korabeli dokumentumokkal, Fejér Ákos személyi dolgaival – köztük az egykori biciklije –, amely megtekinthető az új kultúrotthon két termében.

„Fejér Ákos sporttanári munkássága mellett, kiemelkedő a közösségépítő szerepe is. Ez által alkotta a legnagyobbat és a legmaradandóbbat, hiszen egykori tanítványai és mai követői egyaránt szeretik és őrzik emlékét” – fogalmazott Tamás Sándor, megyei tanácselnök a helyi felújított kultúrotthon avató ünnepségén.

Fejér Ákos emlékét Mikóújfalu bejáratánál kőtömbös emlékmű őrzi, nevét felvette a helyi általános iskola, ma pedig emlékkopjafát állítottak és tíz év kihagyás után idén újra összeállt a fiatal követőkből és a veterán tanítványokból álló csapat a bicikli-emléktúra erejéig, amelyet Mikóújfalu–Csíkszereda–Mikóújfalu útvonalon jártak végig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés