
Elfogadta az ingatlan- és gépjárműadók mértékét előíró határozattervezetet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön. A természetes személyek tulajdonában levő épületek után befizetendő adót 15–20 százalékkal növelik, míg a jogi személyek akár kevesebbet is fizethetnek.
2015. november 05., 22:272015. november 05., 22:27
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, mivel megváltozott az adótörvénykönyv, így Sepsiszentgyörgyön is változások történnek. Nő a magánszemélyek által befizetendő adó mértéke 15–20 százalékkal. A városvezető hangsúlyozta, ahogyan az elmúlt évben, úgy most is úgy szabják meg ezeket, hogy a törvénykezés alapján legalacsonyabban kiróható illetéket kelljen befizetniük a helyieknek.
„Nagy mozgásteret ad az új szabályozás az önkormányzatoknak, a minimális adózás az ingatlan értékének a 0.08 százaléka, és ez lehetne sokkal nagyobb is, de Sepsiszentgyörgyön továbbra is a törvény által megengedett minimumon fogunk maradni a természetes személyek esetében” – tette hozzá Antal Árpád.
Mint fogalmazott, bizonyos ingatlanok esetében az adó mértékét ezután nem az alapján határozzák meg, hogy a tulajdonos természetes, avagy jogi személy-e, hanem az ingatlan rendeltetését figyelembe véve. „Tehát amennyiben egy természetes személy ingatlannal rendelkezik, de ott kereskedelmi tevékenységet folytatnak, több adót kell fizetnie” – magyarázta Antal Árpád. A városvezető arra is kitért, hogy a jogi személyek által birtokolt, lakhelyként használt épületek adója csökken az eddigihez képest, míg a nem lakhelyként használt ingatlanok esetében ugyanannyi fog maradni az illeték.
Változik az ingatlan alatti területekre érvényes törvénykezés is: eddig ezek után nem kellett befizetni adót, ám az új törvénykönyv alapján a telekkönyvben szereplő teljes területre illetéket kell fizetni. A járművek esetében nem történik változás, van egy olyan lehetőség viszont, hogy a hibrid gépjárművek esetében csak az adó ötven százalékát kell befizetni. Az elhanyagolt ingatlanok adómértéke ötszörösére fog nőni, ezt csak az újonnan visszaszolgáltatott épületek esetében nem fogják alkalmazni, nekik öt év türelmi idő áll rendelkezésre, hogy helyreállítsák tulajdonukat. Azok, akik nem rendeltetésszerűen használt épület tulajdonosai, február 29-éig kell nyilatkozatot beadjanak a rendeltetésre és az ingatlan értékére vonatkozóan.
Megszűnik az idegenforgalmi illeték, illetve eltörlődik az az előírás is, amely kimondta, hogy azon magányszemélyek, akik két, vagy több ingatlannal rendelkeznek, emelt adót kell fizessenek – mondta Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere a csütörtöki tanácsülésen. Hozzátette, ezúttal azok, akik március 31-éig befizetik helyi adójukat, tíz százalékos kedvezményt kapnak.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!