
Fokozottan ellenőriznek ebben az időszakban az élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei, hogy megelőzzék az ételmérgezéses eseteket.
2016. december 13., 18:052016. december 13., 18:05
Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, az év utolsó heteiben öt nagy csoport járja a megyét: a piacokat, az élelmiszerboltokat, a szupermarketeket, a vásárokat és az ott felütött lacikonyhákat vizsgálják. Már a decemberi eleji minivakáció alatt is razziáztak, a tapasztalataik szerint általában az élelmiszerek tárolásával és a különböző ideiglenes engedélyek beszerzésével vannak gondok. A raktáráruházak a téli ünnepek előtt próbálnak felkészülni a nagy vásárlói rohamra, felhalmozzák az árut a raktárakban, ám nincs annyi hűtőjük, hogy azt előírásszerűen tárolják.
A kisboltokban nem tudják betartani a szabályozást, hogy a hústerméket, a tejet és a tojást külön hűtőpultba tegyék, a szakember ezért azt tanácsolja, hogy ha csak egy hűtő van az üzletben, legalább próbálják valamivel szétválasztani a termékeket. A panziókban pedig gyakran előfordul, hogy ismeretlen eredetű élelmiszert tárolnak a hűtőkben, valószínű disznót vágnak a vendégeknek, és az ellenőrzés során azzal védekeznek, hogy az otthoni élelmet vitték be, mert elromlott a hűtőjük.
A vásári lacikonyhások sok esetben nem tudják, hogy ideiglenes engedélyre van szükségük, amit akkor kapnak meg, ha megfelelően felszerelt konyhájuk van és szakképzett személyzetük. A piacokon ritkán fordulnak elő rendellenességek.
Sikó Barabási Sándor rámutatott, a legkisebb bírság magánszemélyeknek 600 lej, a legnagyobb, cégeknek 20 ezer lej. A főállatorvos ugyanakkor elmondta, az év első 11 hónapjában 150 ezer lejre róttak ki bírságot és 276 jegyzőkönyvet állítottak ki. A hatóság szakemberei 2100 esetben ellenőrizték a háziállatok egészségére és jólétére vonatkozó előírások betartását, 2600 esetben a háziállatok azonosítását és bejegyzését, illetve 1800 esetben az élelmiszer-biztonsági paraméterek betartását. Száz tonna élelmiszert elkoboztak, ebből 9,5 tonnát elégettek.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!