Súlyos anyagi gondokkal küzd a bibarcfalvi borvíztöltőde, az alkalmazottak pedig sztrájkolnak, az elmaradt három havi bérek kifizetését és a nyolc havi ételjegy kiadását követelik. A gyár vezetősége egy részleg bezárásáról döntött.
2012. november 22., 14:232012. november 22., 14:23
Az üvegtöltő részlegről minden dolgozót menesztenek, a pillepalack-töltődétől azok kerülnek az utcára, akik beszüntették a munkát, ez összesen 90 személyt jelent – mondta el a Székelyhon.ronak Kóródi István szakszervezeti vezető. A csődeljárás alatt álló gyár vezetősége a szakszervezettel folytatott tárgyalás során kijelentette: aki akar dolgozni maradhat, de a bérek nem garantáltak. „Azt szeretnék, hogy dolgozzunk, de a munkánkért már nem hajlandóak fizetni. Ilyen körülmények között inkább a munkanélküliséget választjuk” – tette hozzá a szakszervezeti bizalmi.
A 90 személy elbocsátása után 35 alkalmazottja marad a gyárnak, ebből 12-en dolgoznak a termelésben.
A borvíztöltőde igazgatóját is meg akartuk szólaltani, de telefonon nem sikerült elérnünk. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója a Székelyhon.ro megkeresésére kifejtette: tudomásuk van a bibarcfalvi borvíztöltődénél kialakult helyzetről, de mivel a cég Buzău megyében van bejegyezve, az elbocsátást az ottani munkaerő-elhelyezőnél kell jelezze a cég vezetősége. „Ha ez megtörténik, a buzăui kollégák közlik velünk, a munkanélküli segélyt nálunk kell igényeljék az érintettek” – tette hozzá Kelemen.
A bibarcfalvi borvíztöltődénél nem most kezdődtek a gondok. Az alkalmazottak már több alkalommal sztrájkoltak az elmaradt béreik miatt, legutóbb szeptember elején. Akkor a vezetőség és a szakszervezet abban egyezett meg, hogy részletben, kéthetente törlesztik az elmaradt fizetéseket, az ételjegyekkel együtt. Október közepéig minden a megegyezés szerint történt, de a szeptemberi fizetést már nem kapták meg a munkások. Újabb tárgyalás következett, átütemezés, de a vezetőség nem fizetett, az alkalmazottak a múlt héten ismét sztrájkba léptek.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!