
Bekerített, kulcsra zárható hulladéktároló helyekre pályázhatnak a sepsiszentgyörgyi lakástulajdonosi társulások.
2014. április 02., 13:422014. április 02., 13:42
Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója elmondta, négyemeletes tömbházak számára ajánlják a zárható gyűjtőpontot, ahol a vegyes háztartási hulladék mellett minden család külön polcon, szelektíven gyűjtheti a papírt és műanyagot, amit szállításkor lemérnek, és ellenértékét levonják a számlából. Azok a tömbházak, lépcsőházak pályázhatnak, ahol a lakók 80 százaléka beleegyezését adja, a családok legalább 95 százaléka rendszeresen befizeti a szemétszállítási díjat, illetve a tömbház körüli zöldövezet karbantartását legalább egy éve a Tega Rt. végzi.
A pályázat elbírálásánál egyebek mellet figyelembe veszik, hogy a közösség mekkora önrészt kifizetését vállalja fel. Az igazgató szerint egy ilyen bekerített, polcokkal ellátott zárt gyűjtőpont 20 ezer lejes befektetést jelent, az ideális az lenne, ha a lakók ennek a felét átvállalnák. A köztisztasági vállalat öt éven át minden esztendőben 200 ezer lejt különít el saját költségvetéséből bekerített, zárt hulladéktárolók felállítására.
A pályázatokat május végéig lehet benyújtani a köztisztasági válallat székhelyén.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!