
Kovászna Megye Tanácsa elveszítette, az ortodox egyház pedig megkapta a Román Nemzeti Bank volt sepsiszentgyörgyi székházát. Antal Árpád és Tamás Sándor csütörtökön Sepsiszentgyörgyön találkoztak Micah Savidge-dzsel, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének politikai tisztviselőjével, akinek bemutatták az ügyet, de az EU-s országok nagykövetségeivel is ismertetik majd a helyzetet.
2012. június 01., 13:332012. június 01., 13:33
A Ponta-kormány partnerségben az ortodox egyházzal fontos ingatlantól fosztotta meg a Kovászna megyei tanácsot – jelentette be Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke szerint az új hatalom hamar kimutatta foga fehérjét, az Állami Vagyonkezelő Hatóság már felszólítást is küldött a megyei önkormányzatnak, hogy öt napon belül adják át az ingatlant, ellenkező esetben június 7-én végrehajtóval szereznek érvényt a legfelsőbb bírósági határozatnak. Tamás szerint egy legfelsőbb bírósági döntés egy jogállamban kötelező érvényű, be kell tartani, de ez nem jelenti azt, hogy egyet is értenek ezzel.
„Nem értünk egyet a bíróság döntésével, mert az annak a Năstase-kormány által kibocsátott határozatnak adott helyet, amelynek 2005-ben ügyvivőként nem lett volna joga tulajdonjogi ügyekben dönteni, mégis az ortodox egyház használatába adta az épületet. Elfogadhatatlan számunkra az is, hogy amíg a magyar történelmi egyházaknak nem adják vissza az elkobzott ingatlanjaikat, addig az ortodox egyház olyan épületeket kapj meg, ami soha nem volt az övé” – mondta Tamás.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint ebből a tulajdonvitából is látszik, hogy a magyarellenes kormányok az ortodox egyházzal próbálják a székelyföldi magyarokat bántani.
„Ha végignézzük 2004-től 2012-ig ezt a ping-pongozást a Román Nemzeti Bank volt székházának épületével, akkor pontosan látjuk azt, hogy a magyarellenes román kormányok nagyon sokszor az ortodox egyházzal próbálják a székelyföldi magyarokat bántani” – mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette: itt arról van szó tulajdonképpen, hogy 2004-ben a Năstase-kormány, miután az RMDSZ nem olyan koalíciót kötött országos szinten, amilyent szerettek volna, úgy gondolta, hogy egy „kicsit szájba kell verni a magyarokat”, és oda adta az ortodox egyháznak az épületet.
„Meggyőződésem, hogy Románia számára az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha olyan politikát folytat, ami miatt a magyar közösség és vezetői elveszítik hitüket a demokratikus eszközökben. Abban, hogy érdemes a parlamentben, kormányban és önkormányzatokban dolgozni. Ilyen esetben kénytelenek lesznek olyan eszközökhöz nyúlni, amilyenekhez nyúltak más európai közösségek hasonló helyzetekben” – mutatott rá Antal Árpád.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!