Az államalapítóra emlékeztek Sepsiszentgyörgyön is

A szentmisét követő szabadtéri ünnepség első felszólalója Klárik László szenátor volt, aki figyelmeztetett: az elmúlt ezer év során népek születtek és tűntek el Európában, nemzetek veszítették el kultúrájukat és nyelvüket, birodalmak bomlottak fel, de a magyarság mindig helytállt. Megvédte a nemzeti öntudatot, amelyet Szent István király hagyott rá, utóbbival kapcsolatban pedig kiemelte, hogy annak Székelyföldön más jellegű üzenete van, ugyanis az itt élőkben olyan erős az önrendelkezési igény, mint sehol máshol a magyar nyelvterületen.

„Azt akarjuk, hogy szabadon szervezzük meg a közigazgatásunkat, hogy mi rendelkezzünk Székelyföld erőforrásairól, mi építhessük sajátos kultúránkat és azt is akarjuk, hogy Székelyföld otthont, valamint védelmet nyújtson összes lakójának” – hangoztatta Klárik.

Géza fejedelem nyugat melletti elköteleződésére, illetve alapozó országlására mutatott rá Pénzes Lóránt történelemtanár, ugyanakkor hozzátette, hogy ebből István is megtartotta azt, amit jónak látott és gondolt. István uralkodásáról három legenda, két törvénykönyv, Imre herceghez írt intelmei, valamint kortársainak számos beszámolója ír hitelt érdemlően, hiszen egyensúly politikát folytatott, házassága révén pedig a békét is biztosította német-római császárral – magyarázta az oktató. Külpolitikájában a békére törekedett, nem kezdeményezett hódító háborút, de országa önállósága érdekében több alkalommal is fegyvert ragadott. Belpolitikája során a királyi és az egyházi hatalom megerősítésén munkálkodott.

Pénzes Lóránt kifejtette, hogy az államalapító halála után évtizedeken keresztül trónharcok követték egymást, csak a tizenegyedik század második felében trónra került királyok látták be, hogy az előzőleg Géza fejedelem, majd István király által megkezdett munkát folytatni kell. „Az európai ember jellemzője, hogy saját népének kultúráját egyszerre tekinti örökségnek és egyszerre lázad ellene” – idézte a tanár egy magyar politikus szavait. Kiemelte, hogy az erdélyi magyarokra is igaz ez az állítás, hiszen összegyűlnek ünnepelni, azonban a korszellemre hivatkozva sokszor figyelmen kívül maradnak a nemzet által képviselt értékek, vagy elvesztik igazi jelentés tartalmukat.

Vass Károly unitárius lelkész az összefogás szükségességét hangsúlyozta a kihívások világában, illetve hozzátette, hogy vallástól függetlenül együtt kell tudjon élni és dolgozni mindenki, annak érdekében, hogy egy és erős nemzet lehessen Isten által a magyar.

„Szent István hagyatéka örök, minden magyar emberben életre kell keljen” – mondta Simon István református lelkipásztor, aki hozzáfűzte, hogy az államalapító alakja össze van fonva az élet koronájával és ő az, aki előtt bűnbocsánattal kell állnia minden magyar ünneplőnek, mivel nem küzdenek az ellen a folyamat ellen, amely során magyarságából veszít a nemzet. Kifejtette, azért történhet mindez meg, mert megtanították a nemzetet lekicsinylően gondolkodni, illetve az embereket arra, hogy önmagukat szegénynek lássák. A református lelkész figyelmeztetett arra is, hogy a magyarok nagyon eltávolodtak a felebaráti szeretettől, a szentség megbecsülésétől, ugyanakkor észben kell tartaniuk, hogy mindannyian a szent korona védelme alatt állnak.

Szabó Lajos kanonok, sepsiszentgyörgyi plébános a nemrégen elkészült magyar szentek ikon-panteonjáról beszélt. Mint mondta, ez egy képen mutatja be a magyar szenteket, azokat a boldogokat, akik várják a szentté avatást, és azokat, akik ennek a címnek a várományosai. Utóbbiak között királyok, börtönviselt ferencesek, börtönben halálra éheztetett papok, civilek szerepelnek. A táblaképet Vajna Levente és Vajna Izabella festették, az asztalos munkát Ambrus Zsolt készítette.

Az ünnepséget az új kenyér megáldása, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklése követte, majd a Diószegi-pékség által készített huszonkét darab, egyenként hatkilós kenyér felszelése és kiosztása közben az egyesületek és különböző csoportok megkoszorúzták Szent István szobrát. A jelenlevők közül többen virágot helyeztek el az alkotás talapzatára az államalapító előtt tisztelegve.