A szenátus is odaadta az ortodoxoknak a kovásznai szállodát

•  Fotó: Bodor Janos

Fotó: Bodor Janos

Másodszori nekifutásra, kedden hallgatólagosan elfogadta a szenátus azt a rendeletet, mely révén a kovásznai Fenyő Szálloda és az egykori Ceauşescu-villa az állami protokollalapból az ortodox egyház, illetve a védelmi minisztérium tulajdonába kerül.

Bíró Blanka

2014. március 25., 17:002014. március 25., 17:00

2014. március 25., 17:032014. március 25., 17:03

Amikor Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök bejelentette a hallgatólagos elfogadást, Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője felszólalásában élésen bírálta a felsőházat, amiért nem volt vita és szavazás a tervezetről. „Vállalom a felelősséget a sajnálatos tévedésért. A házelnök, az állandó bizottság és a frakcióvezetők is vétkesek a mulasztásért” – mutatott rá Puiu Haşotti.

A szenátus kedden másodszorra futott neki a tervezetnek, de mivel sem elfogadni, sem visszautasítani nem sikerült azt, hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították – magyarázta lapunknak Klárik László. Az RMDSZ Kovászna megyei szenátora leszögezte, mivel a képviselőház a döntő fórum, még van esély, hogy megbukik a tervezet.

„Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: amikor tavaly decemberben kiadták a rendeletet, a szövetség nem volt kormányon, nem egyeztettek vele a kérdésben, így a szenátusban is ellene szavaztunk, és a képviselőházban is így teszünk” – hangsúlyozta Klárik. Hozzátette, az RMDSZ szerint méltánytalan, hogy az ortodox egyház szállodákat kapjon, míg a magyar történelmi egyházak államosított ingatlanjaikat sem kapják vissza.

Amint arról beszámoltunk, a kormány tavaly decemberben rendelettel a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek ajándékozta a Kovászna városában lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű Fenyő (Bradul) szállodát. A Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonát képezte.

Ugyanebben a kormányrendeletben a védelmi minisztériumnak adták azt több mint 5 millió lej leltári értékű Kovászna protokollvillát, melyben az elmúlt években Traian Băsescu államfő is többször megszállt. A kormányrendelet indoklásában a Ponta-kabinet arra hivatkozik, hogy támogatni kell a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényeges szerepet játszó ortodox egyházat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
2026. január 04., vasárnap

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek

Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását

Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását
2026. január 03., szombat

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban
2026. január 03., szombat

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt

Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt
Hirdetés
2026. január 02., péntek

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben

A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben
2025. december 30., kedd

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban

A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban
2025. december 30., kedd

Lavina sodort el egy magyar házaspárt Dél-Tirolban, a férj meghalt

Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.

Lavina sodort el egy magyar házaspárt Dél-Tirolban, a férj meghalt
Hirdetés