
Túl sok az autó Sepsiszentgyörgyön (is), a sofőrök parkoláskor minden talpalatnyi helyet kénytelenek kihasználni. Éppen ezért a legutóbbi önkormányzati ülésen fel is merült, hogy az utcasarkokon, illetve az épületek sarkánál nem kellene parkolókat kialakítani, mert az ott állomásozó autók akadályozzák a kilátást.
2016. november 01., 15:342016. november 01., 15:34
A sepsiszentgyörgyi lakók kérését Magyarosi Imola képviselő-testületi tag tolmácsolta, kifejtve, hogy az újonnan tervezett parkolóknál vegyék figyelembe a javaslatot, és sarokra ne fessenek megállóhelyet, hiszen az útkereszteződésekben ezek miatt nem lehet kilátni és biztonságosan kitérni. Az önkormányzati képviselő szerint noha elkészültek a megvalósíthatósági tanulmányok, a terven még lehet módosítani.
Antal Árpád polgármester elismerte a kérés jogosságát, ám azzal érvelt, hogy olyan rendkívüli mértékben megemelkedett a gépkocsik száma a városban, hogy nem tudnak elegendő megállóhelyet biztosítani. „Minden gyalogátjáró, minden épület és utcasarok előtt két parkolóhelyet meg kellene szüntetni, de így sincs elég megállóhely” – szögezte le az elöljáró. Hozzátette, csak Sepsiszentgyörgyön 18 ezer gépkocsi van bejegyezve, ehhez még naponta hozzá lehet számolni a környező falvakból ingázók, valamint az átutazók autóit. Nehéz olyan kompromisszumot találni, hogy parkoló is legyen, és a közlekedés más funkcióit is be tudják tartani.
Az önkormányzati ülésen egyébként megszavazták, hogy a Nagy György és a Puskás Tivadar utcákban felújítják a belső utakat és parkolókat, amire másfél millió lejt különítettek el, ugyanakkor a Sport utcai parkolók kialakítására 2,3 millió lejt szánnak. A terveket eredeti formában fogadták el, így az utcasarkokon is lesznek parkolók.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!