
A bővítés konkrétan 15 háztartást érint az említett utcákban
Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A Cinege, a Farcádi és a Lejtő utcákban bővítik a villanyhálózatot Székelyudvarhelyen egy nagyjából 600 ezer lej értékű projekt részeként. Az új huzalok a föld alatt lesznek elvezetve, a munkálatokat öt hónap alatt kell befejezni.
2023. augusztus 23., 11:562023. augusztus 23., 11:56
Több kérés is érkezett a Cinege, a Farcádi és a Lejtő utcai lakók részérő a villanyhálózat bővítése érdekében, de erre mostanig várni kellett, hogy a tulajdonosok rendezhessék területeik jogi viszonyát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Megjegyzik azt is, hogy az elmúlt időszakban a lakók leadták az önkormányzatnak a fejlesztéshez szükséges földterületeket, ugyanakkor a munkálatok műszaki tervei is elkészültek. A meghirdetett közbeszerzési eljárás is sikeresen zárult le, így a kivitelező átvehette a munkatelepet.
A 600 ezer lej értékű munkálatot fele-fele arányban fizeti az áramszolgáltató vállalat, illetve a helyi önkormányzat, a város 300 ezer lejes hozzájárulását már korábban jóváhagyták a képviselők. Máthé László Ferenc, a polgármesteri hivatal közönségkapcsolati irodájának vezetője lapunknak elmondta,
Az új kábelek a földben lesznek elvezetve, de a meglévő rendszer fejlesztéseként egy villanyoszlopot is el kell helyezzenek a Lejtő utca sarkán. A projekt részeként ugyanakkor egy transzformátorházat építenek a Cinege utca sarkán – itt egyébként öt elosztódoboz is helyet kap.
Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A jelenlegi bővítés konkrétan 15 háztartást érint, de a munkálatnak köszönhetően a későbbiekben építkezőknek is egyszerű lesz csatlakozni a villanyhálózatra. Utóbbi fontos lehet, hiszen jelenleg több üres telek is van a helyszínen.
A munkát legtöbb öt hónap alatt kell elvégezze a megbízott kivitelező.
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Sűrű füst keletkezett egy szászrégeni lakásban hétfőn, miután kigyulladt egy főzéshez használt készülék. Egy férfit evakuálni kellett a lakásból – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Bár már leáldozott a húsvéti képeslapküldés szép szokása, a korábban képeslapokon ábrázolt húsvéti szimbólumok tovább élnek az internetes üdvözleteken is. Vajon valaha elgondolkozunk-e azon, hogy mit üzennek a képek?
Változékony, gyakran szeszélyes időjárásra számíthatunk Székelyföldön a következő két hétben – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből. Az ortodox húsvét idején csapadékos idő ígérkezik a térségben is.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy lakóház melléképületében csaptak fel a lángok hétfőn délután Székelyhodoson, a tüzet már eloltották a lakók, amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többen ültek ittasan a kormányhoz húsvét vasárnap Hargita megyében: volt, aki emiatt árokba hajtott, ugyanakkor akadt olyan sofőr is, aki nem elég, hogy ittas volt, jogosítvánnyal sem rendelkezett sőt, autója sem volt bejegyezve.
Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
szóljon hozzá!