
Hamarosan aszfaltoznak az utcákban, a szennyvízhálózatot viszont leghamarabb öt év múlva építhetik ki
Fotó: László Ildikó
Közel ötmillió lejből újítanak fel hamarosan egy-egy utcát Homoródújfaluban, Homoródkarácsonyfalván és Oklándon – ennek megvalósítása érdekében az Anghel Saligny-programban pályázott sikeresen a község önkormányzata. A településeket érintő szennyvízhálózatok kiépítésére is van elképzelésük.
2023. szeptember 30., 17:072023. szeptember 30., 17:07
Három éve készíttetett előtanulmányt Oklánd község önkormányzata a hozzájuk tartozó három település összes utcájának leaszfaltozása érdekében, remélve, hogy mielőbb pályázhatnak a megvalósításhoz szükséges anyagiakért – magyarázta Godra Lehel oklándi polgármester.
Mint mondta, ezt követően jelentette be a kormány az Anghel Saligny-programot, amelynek részeként a hasonló projektek finanszírozására lehetett támogatást igényelni, ám a feltételek között az is szerepelt, hogy
Ennél természetesen több pénzre lett volna szükség elképzeléseik megvalósításához.
A helyzetet felmérve nem volt mit tenni, az önkormányzat három részre osztotta a tervezett beruházást, ezek egyikére nyújtottak be pályázatot az említett programban. Így nyertek 4,9 millió lejes támogatást a homoródkarácsonyfalvi, az oklándi és homoródújfalvi Felszegi utcák rendbe tételére.
Homoródújfaluban és Oklándon járdákat is építenek bizonyos részeken. Utóbbi helyszínen ugyanakkor egy nagyobb parkolót is kialakítanak.
Fotó: László Ildikó
Godra Lehel közölte, mostanra befejezték a közbeszerzési eljárást, amely során találtak kivitelezőt a munkálatra, ugyanakkor a beígért támogatásról szóló
Már csak az építkezési engedélyt kell kiadják a megbízott cégnek, ami október első hetében meg fog történni, és máris kezdődhet a munka.
A polgármester közölte, még nincs kiépítve a szennyvízhálózat a községben, ennek megvalósítására azonban az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből nyertek 19,5 millió lejes támogatást. Az előtanulmány szerint – egy hollandiai technológiát alapul véve –, összesen
Ezen hálózatok üzemeltetése ugyanis kevésbé terheli meg a kis költségvetéssel rendelkező önkormányzatot, mintha egyetlen szennyvíztisztító állomással működne egy nagyobb rendszer.
Fotó: László Ildikó
Noha a támogatást biztosítja a PNRR, jó eséllyel még két év, mire a helyi önkormányzat megkötheti a finanszírozási szerződést, hiszen addig egyebek mellett engedélyekre, kivitelezési tervekre és a projektet megvalósító építkező cég kiválasztására is szükség van – magyarázta a polgármester.
A hálózatok kiépítését azon utcákban kezdenék el, ahol korábban még nem volt lehetőségük aszfaltozni, így az építkezéssel még évek telhetnek el, amire végül elérnek azon helyszínekig, amelyeket most korszerűsíteni fognak. Ez fontos, hiszen abban a három, Felszegi néven ismert utcában öt évig nem törhetik fel a hamarosan leterített burkolatot. Ezek szerint, ha a szennyvízhálózat kiépítése elhúzódik, akkor nem fognak törvényt szegni a mostani modernizálások helyszínén sem, ha esetleg az építkezés miatt „minimálisan sérülne majd az aszfalt.”
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!