
Archív
Fotó: Veres Nándor
A következő tanévben 24 középiskolást és 12 egyetemistát támogat a Dr. Verestóy Attila Alapítvány, melynek a szociális, oktatási és egészségügyi gondok enyhítése, a vállalható jövőkép alakítása és egy, a szülőföldjéhez ragaszkodó fiatal generáció kinevelése a célja.
2018. augusztus 29., 11:272018. augusztus 29., 11:27
A jövő magad vagy! ösztöndíjprogram nyerteseinek névsorát a Facebook-oldalán tette közzé a szervezet. A pályázatot júliusban, és immár tizenegyedik alkalommal hirdették meg a szociálisan hátrányos helyzetű, jó tanuló Hargita megyei fiatalok számára. Összesen százhárom diák jelentkezett a régió harminckilenc településéről.
A szerződéseket szeptember 14-én tervezik megkötni.
Az alapítvány ugyanakkor pályázatot hirdetett kutatóknak is. A kiírás Hargita megyei lakhellyel rendelkező, a tudományos munkát is itt végző 35 évnél nem idősebb fiataloknak szól. A humán, reál- és természet- vagy műszaki tudományok tudorai augusztus 24-éig nyújthatták be kérelmeiket, melyek jóváhagyása után végül hárman részesülnek egy éven keresztül a havi 500 lejes támogatásban. Az ő kilétük még nem került nyilvánosságra.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!