
Képünk illusztráció
Fotó: Boda L. Gergely
Szakmai zsűri mellett a közönség is megkóstolhatja és értékelheti a mézeket a Gyergyószentmiklósi Méhész Egyesület által szervezett, most első alkalommal sorra kerülő havasi mézmustrán. Közel 30 méhész termékei lesznek megismerhetők az eseményen.
2022. január 19., 17:082022. január 19., 17:08
Magyarországon már nagy hagyománya van és népszerű eseményeknek számítanak a mézmustrák; onnan vették a példát, és tudomásuk szerint Erdélyben most először kerül sor a havasi mézet ilyen módon népszerűsítő eseményre – mondta el érdeklődésünkre válaszolva Mezei Attila, a Gyergyószentmiklósi Méhész Egyesület vezetője.
Szombaton Gyergyószentmiklóson, a Csíky-kertben a Szent Benedek Tanulmányi Házban közel 30 méhész által készített méz lesz megízlelhető.
– mondta érdekességképpen Mezei.
Az első mézmustrára csak gyergyói méhészeket hívtak meg, a kis, 35 tagot számláló egyesületnél egyelőre nem mertek nagyobban gondolkodni, de
Nemcsak azokat várják, akik méhészetből élnek, hanem a kis, csak néhány méhcsaláddal foglalkozókat is.
Az esemény délelőtt 9 órakor a mézek kiértékelésével kezdődik, amelyet a meghívott szakmai zsűri (a korondi Tófalvi Melinda, a marosvásárhelyi Simma Ferenc és a csíkszeredai Zöldi István) folytat az ízvilág, szín és illat alapján, majd szakmai előadások következnek a havasi mézről, a biomézről és a méhészettel kapcsolatos hivatalos eljárásokkal kapcsolatosan. Az eseményre bárkit szívesen látnak, a közönség 11.30-tól kóstolhatja meg a termékeket és szavazhat az általa legfinomabbnak tartott mézekre.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!