
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A korábbi naphoz képest felére csökkent az új fertőzések száma vasárnap Hargita megyében, és halálesetek sem történtek a térségben az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma viszont 150 fölé emelkedett, és a fertőzöttségi arány is nőtt.
2021. március 21., 13:442021. március 21., 13:44
Húsz új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében, ezzel 6732-re nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Újabb haláleset ezúttal nem történt, így a járvány kezdete óta továbbra is 300 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.

Az elvégzett tesztek száma és ennek megfelelően az új eseteké is jelentősen csökkent a szombati adatokhoz képest. A halottak száma is kevesebb mint egy nappal ezelőtt, az intenzív terápiás kezelésre szoruló betegek száma pedig ismét rekordot döntött.
Gyógyultnak három személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal már 6069-en győzték le eddig a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 154, otthoni elkülönítésben 209-en vannak, házi karanténban pedig 535-en tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal három páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 1,06 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami – Suceava megye után – a második legalacsonyabb érték az országban.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!