
Soós Zoltán: első körben mintegy hétezer háztartást érint Marosvásárhely történetének első, szervezett hulladékgyűjtése
Fotó: Mariș Cristian Daniel
A tervek szerint január 17-től elindul a szelektív hulladékgyűjtés Marosvásárhelyen, amelyet a magánházaknál kezdenek, majd lépésről lépésre kiterjesztik a tömbháznegyedekre is. A különböző színű zsákokat a hulladékbegyűjtő cég fogja kiosztani a lakóknak, és hetente szállítják el a külön gyűjtött hulladékokat előre meghatározott, utcákra lebontott ütemterv szerint. A tömbházakhoz szükséges szelektív konténerek egy részének megvásárlása is lezajlik januárban.
2021. december 20., 20:072021. december 20., 20:07
Első körben mintegy hétezer háztartást érint majd Marosvásárhely történetének első szervezett, rendszerezett hulladékgyűjtése, amely január 17-től indul el elsőként a magánházaknál – jelentette be hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
Négy típusú szemetet fognak gyűjteni különböző színű zsákokba:
a műanyag- és fémhulladék sárga;
a papír- és kartonhulladék kék;
illetve az üveg zöld színű zsákokba kerül;
a biológiailag lebomló háztartási hulladék bármilyen más, tetszőleges színű zsákba gyűjthető.
Lebomló hulladéknak számítanak például a zöldségekből, gyümölcsökből származó maradványok, fű, tojáshéj, kávézacc, falevelek.
Mint megtudtuk, a hulladékgyűjtő biztosítja a zsákokat, és hetente gyűjtik össze a szelektív szemetet, hétfőtől szombatig 7–15 óra között előre meghatározott, utcákra lebontott ütemterv szerint. A hulladékgazdálkodási vállalat, a Sylevy Salubriserv Kft. vezérigazgatója, Ilyés Botond is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki kifejtette, a zsákokat a cég munkatársai osztják ki a lakóknak, a terveik szerint a jövő év első hétvégéig már meg is kapják a magánházak lakói.
„Miután elindul a szelektív gyűjtés a magánházaknál, amely 2022 első negyedévében fog megvalósulni, a projektet lépésről lépésre szeretnénk kiterjeszteni a tömbházakhoz is. A polgármesteri hivatal már meghirdetett egy versenytárgyalást az ehhez szükséges infrastruktúra beszerzésére is, így valószínűleg januárban 216 szelektív hulladékgyűjtő konténernek a vásárlása fog lezárulni, ez azt jelenti, hogy a 168 szükséges felületből 72-nek meglesz az infrastruktúrája” – közölte Soós Zoltán. Hozzáfűzte,
Azt még nem tudják, hogy pontosan hová viszik majd a szelektív hulladékot, tárgyaltak már több válogató állomással, de mindenképpen olyan állomásokhoz fognak kerülni, amelyek a végső újrahasznosítóhoz fogják tudni leadni – fejtette ki a Székelyhon kérdésére Ilyés Botond.
Jövőtől újdonságnak számít, hogy nem lesz tavaszi-őszi nagytakarítási díj Marosvásárhelyen, és mint Soós Zoltán közölte, nem fog drágulni a szemétdíj a szelektív gyűjtés bevezetésével, hiszen ez bevételt eredményez.
Ilyés Botond
Fotó: Mariș Cristian Daniel
Szóba került az építkezésből, felújításból származó nagy mennyiségű hulladék elszállítása is, amellyel kapcsolatban a polgármester kifejtette, az építkező, felújító köteles szerződést kötni bármelyik hulladékszállító céggel, akár a polgármesteri hivatallal együttműködő vállalattal, akár mással, hiszen több szolgáltató ingyen is elszállítja az építkezésből származó hulladékot.
– fejtette ki a polgármester.
Ugyancsak gondot jelentenek a nagyobb méretű hulladékok is, amelyek nem építkezésből származnak, és gyakran hagyják a kukák mellett a lakók, anélkül, hogy felhívnák a szemétszállító céget. A Sylevy Salubriserv Kft. vezérigazgatója elmondta, ezeket is elviszik a vállalat autói, csak hívni kell őket. Hozzátette, a veszélyes hulladékokon kívül bármilyen más hulladék elszállítására biztosít megoldást a szolgáltató.
Soós Zoltán hozzátette, jövőben a város egy nagy lerakótelep kiépítését is tervezi, ahová az építkezésből származó hulladékot viszik majd.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!