Hajdó István atya a szó mestere és a szív embere volt

„Aranyszájú Pista pap bácsi” koporsója körül álltak pap-neveltjei, tisztelői: a szülőfalu, a gyergyói, udvarhelyszéki hívei, a testvértelepülések – köztük Topolya – képviselői, és lélekben nagyon-nagyon sokan Európában és a Tengeren túl egyaránt. A feltámadás reménységében vettek búcsút a főesperes lelki atyától, Pista pap bácsitól. Végakarata szerint utolsó szolgálati helyén, a székelylengyelfalvi templom kertjében helyezték örök nyugalomra hétfőn. Mintegy 150 paptestvér kísérte, a szentmisét és temetési szertartást dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök celebrálta; azok a lelkipásztorok állták körül az oltárt, akiket személyes példája ösztönzött a hivatás vállalására. Azért imádkoztak, hogy lelkét vegye fel Isten a Béke Országába, testét támassza fel az utolsó napon.

„Csordultig a búcsú keserű pohara”

Zokogott lengyelfalva apraja-nagyja. „Végső óráiban is a Szűzanya imádságát mondta” – hallottuk Bálint Domokos egyházgondnok búcsúmondataiban – Papi életében nagyot alkotott. Az éhezőknek ételt, a hajléktalanoknak szállás adott, a betegeket gyógyíttatta és minden állomáshelyén Istennek illő hajlékot biztosított. Szíve, kapuja mindenkinek nyitva állt. Jó szóra, egy darab kenyérre hozzá bárki bármikor betérhetett.

Pap barátja, Kiszel Mihály c. apát, egykori ceglédi főesperes, nyugalmazott albertirsai plébános homiliájában az erdélyi és magyarországi orvosoknak, ápolóknak mondott köszönetet, hogy amíg tudták, gyógyították. Soha nem kímélte, nem sajnálta magát – emlegette fel a gyászmise igehirdetője. - Ahol megfordult a hitélet fellendült, fiatalok vették körül. Hajdó atya élethosszig hálás volt a hivatásért, őt idézte a szentmise szónoka: „hogy a bogárfalvi mezítlábas kisgyerek ott lehetek az oltárnál, a szószéken”.

A temetési szertartáson és szentmisén hálát adtak életéért, ezért a papi szolgálatért. Hiszen az életet minden formájában szentnek tartotta. Szüleinek, Mártának és Vencelnek 6. gyermeke volt, utána még két testvére született. Egykori üldözőinek nem csak meg tudott bocsátani. A felzúdult tömeget be tudta vinni a templomba, mert érezte, imádságra és nem véráldozatra volt szükség ’89-ben.

Vezérlő csillagai: papsága és a magyarság. Koporsója mellett hálát mondtunk a papért, aki érezte, hirdette nagy ajándéka, hogy Isten meghívta a szolgálatra. Ajándék a híveknek. Ajándék a magyarságnak. Össze tudja-e valaki számolni hány helyen prédikált, tartott lelkigyakorlatot avagy szólalt fel világi eseményeken?

Építő ember volt

A lelkekből Isten országát, és a kövekből Isten földi hajlékát építette. Fontosnak tartotta: a templom rendben legyen. Nyikómalomfalván elsők között alakította át az imádság hajlékát a II. Vatikáni Zsinat előírásai szerint. Amikor már lehetett, építette a Gyilkos-tói Szent Kristóf kápolnát. Hitte végvár: ne csak a Békási-szorost és a tavat lássák az ott járók, hanem, hogy Istennek ott is van háza. A gyergyószentmiklósi Bucsin-negyedben a Szent István titulusú templom építtetése is nevéhez kötőtik. Szülőfalujában, Bogárfalván nagyon sokat tett azért, hogy ne csak harangláb legyen. 

Dr. Jakubinyi György érsek olyan papként emlékezett rá, aki megtalálta élete célját Krisztus követésében. Boldog pap volt: szolgálatával ezt sugározta. „Halálával főegyházmegyénk egyik legnagyobb népszónokát és Krisztus tanításában kitartó papját veszítette el. Székely népének sorsát szívén viselte, az emberi életet szóval és tettel védelmezte. Példás papi élete számos papi és szerzetesi hivatást ébresztett, akik közül több mint huszan jutottak el az oltár szolgálatára – olvasható gyászjelentésében.

Istentől kapott igehirdető tevékenységével megtalálta az utat sokak értelméhez és szívéhez. Lelkiismeretes munkájával maradandó nyomot hagyott a rábízott hívek életében. Szívbetegsége gyermekkorától kísérte. Szívműtéte után nyugdíjasként szolgálta a székelylengyelfalvi egyházközséget. Betegen, fáradtan is a krisztusi szeretet késztette arra, hogy élete utolsó pillanatáig Krisztus hűséges papja legyen.”

Végrendeletében így ír: „Hálás gyermeki szeretettel köszönöm, Jézusom, hogy meghívtál szolgálatodra és pap lehettem sok-sok éven át. Édesanyádnak, a csíksomlyói Szűzanyának lába elé borulva megköszönöm, hogy védelmező édesanyám lett.”

A sajtóapostolokat (is) szerető, és munkájukat megbecsülő főpapnak, Hajdó István atyának utolsó köszönetül és imádság gyanánt munkatársaink nevében is a gyászszertartás imakérelmét idézem: „Ragyogtasd fel gyermekednek fényességes mennyedet”.