Év végi számadást tartott György Ervin Kovászna megyei prefektus az idei utolsó, keddi sajtóértekezletén. A kormánymegbízott úgy véli, a körülményekhez képest jó évet zár a megye.
2011. december 27., 15:312011. december 27., 15:31
2011. december 27., 15:462011. december 27., 15:46
A prefektus főként a beruházásokkal elégedett, hiszen minden lej fontos, ami Kovászna megyébe érkezett 2011-ben. „A magam részéről meg lennék elégedve, ha jövőben is legalább annyi beruházás jönne a megyébe, mint az idén” – mondta újságírói kérdésre válaszolva György Ervin kormánymegbízott. A prefektus szerint minden ide érkezett pénzösszeg fontos, függetlenül attól, hogy mire fordították: „Ha jövőben ismét árvizek lesznek, akkor hajlunk arra, hogy azt mondjuk, hogy a gátak megerősítése volt a legfontosabb, ha szárazság van, az utak tűnnek elsődlegesnek.”
A kormánybiztos elmondta, bár nem a kormányhivatal feladata, de támogatták az önkormányzatok minden kezdeményezését akár Bukarestben, akár a határon túli befektetőkkel való találkozón. Véleménye szerint ez lenne a legfontosabb: támogatni a gazdasági projekteket és a békés egymás mellett élést.
A prefektus kifejtette: mint ismeretes, a polgármester főbb feladatai a 2001/215 számú, a helyi közigazgatásról szoló törvényben vannak rögzítve, e szerint pedig a vállszalag viselése kötelező az ünnepségeken, a fogadásokon, a nyilvános szertartásokon. Ennek ellenére, György Ervin úgy gondolja: „Nem hiszem, hogy ebbe a körbe beleférne az, és nem is gyakorlat sehol ebben az országban, hogy polgármestereket bírságoljunk azért, mert egy erdei tisztáson nem viselik a háromszínű vállszalagot, még akkor sem, ha történetesen jelen van a turisztikai miniszter. Elismerem, a törvény betűje szerint ez lenne az eljárás, de erős kétségeim vannak arról, hogy ez a törvény szellemében történne” – mondta a kormánybiztos.
A sajtóértekezlet utolsó pontjaként a prefektus arra is kitért, hogy a kormányhivatal megtámadta a Kovászna megyei tanács azon határozatát, mely egy népszavazást ír ki a megye határainak módosítására és egy Székelyföld nevű közigazgatási régió létrehozására. „A procedurális hibákról fölösleges vitát nyitni: egyszerűek és világosak (a népszavazásra vonatkozó határozattervezetet elégtelen számú tanácsos írta alá, és a határozat kidolgozásakor nem tartották be a normatív jogszabályokra vonatkozó átláthatósági előírást), semmit nem lehet tenni, meg kell támadni a határozatot a bíróságon” – mondta a kormánymegbízott.
György Ervinnek a 2012-es évre kívánsága is van, éspedig egyetlen egy: a normalitás. „Normalitás a
politikai életben, normalitás a társadalomban, normalitás a gazdaságban, normalitás a különböző nemzetiségek közötti egymás mellett élésben – ennyi, semmi több” – mondta György Ervin.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!