
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két új tevékenységgel indul október elsejétől a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Bevezetés a sportba című programja: gyógytorna és tehetséggondozás is lesz.
2018. szeptember 26., 19:292018. szeptember 26., 19:29
A program tavaly indult a Királypingvinek Sportegyesülettel partnerségben, idén folytatják, mintegy 2400 sepsiszentgyörgyi gyereket vonnak be. Ettől az évtől a célcsoportot is bővítik, a nagycsoportosok, előkészítősök és első osztályosok mellett a másodikosokat is bevonják.
Másrészt két alprogrammal rukkoltak elő: a mozgásfejlesztés játékos gyógytornával elnevezésű tevékenységsorozattal
A tehetséggondozó program során a nagyobb mozgásigényű gyerekeknek több sportágban ugyancsak ingyenes délutáni foglalkoztatást ajánlanak fel. Ez is kapcsolódik a sportegyesület szemléletéhez, miszerint az 5–11 éves korosztály számára az a legegészségesebb, ha több sportágba betekintést nyernek, és megvalósul az átjárás a különféle sportok között. A megvalósításba több sportklubot bevontak.
Az idei tanévben is október és június között lesznek „Aréna-napok”, októberben a két nagyobb évfolyam korcsolyázik, a kisebbek teremfoglalkozáson vesznek részt, lesznek hónapok, amikor mindenki a jégen lesz, és amikor újra váltogatják a tevékenységeket. A Királypingvinek képviselői szerint nem klasszikus értelemben vett edzéseket tartanak, hanem a sportra való nevelés alapjait fektetik le, mozgáskoordinációt, egyensúlyt, helyes testtartást tanulnak a gyerekek.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!