Gyilkosság Tekerőpatakon

Karácsony előestéjén borzalmas családi tragédia helyszíne volt Tekerőpatak. Egy idős asszonyt gyilkoltak meg saját otthonában, a tett elkövetésével az áldozat unokáját gyanúsítják, akit azóta el is fogtak, előzetes letartóztatásban van.

Gergely Imre

2010. december 28., 18:562010. december 28., 18:56

2010. december 28., 19:452010. december 28., 19:45

December 25-én holtan találták otthonában a 82 éves K. I. tekerőpataki asszonyt. A helyszínre érkező nyomozók megállapították, hogy az asszony gyilkosság áldozatául esett. A bűnüldöző szervek az áldozat unokáját, a szintén K. I. kezdőbetűs nevű, 29 éves férfit gyanúsítják a brutális tett elkövetésével.

A gyanúsítottat december 26-án a nagylaki határátkelőnél fogták el, amint éppen Magyarországra próbált átjutni. 29 napos előzetes letartóztatást rendeltek el ellene – közölte Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő.

A szűkszavú tájékoztatáson túl az esetről Tekerőpatakon is megpróbáltunk információkat szerezni. A falut megrázó gyilkosságról a következőket vélik tudni a helybéliek. Pénteken, december 24-én délután K. I. meglátogatta nagyanyját, hogy pénzt kérjen tőle. Az idős asszony elutasította unokája kérését. A gyanúsított ezután egy közeli bárban italozott estig, majd innen visszament az áldozat házába.

Nemsokára újra visszaérkezett a kocsmába, mondván, hogy nagymamája haldoklik, és ajándékozott számára 120 millió régi lejt, hogy autót vásároljon. Ezt követően, még az este folyamán Vaslábon meg is vásárolt egy gépkocsit, a vásárt pedig késő éjszakáig ünnepelte. Van, aki arról is tud, hogy az áldozat ágya mellett ott voltak összecsomagolva az unokáknak szánt ajándékok,
köztük a gyilkosának készített csomag is. 

Sem a rendőrségi tájékoztatóból, sem az emberek szóbeszédéből nem tudtuk meg egyértelműen a gyilkosság módját, erről több változatot is lehet hallani. Ez azonban kevésbé fontos. Elég maga a tény, hogy egy unoka meggyilkolta a nagyanyját. Az  előzetes letartóztatásban levő K. I. ellen a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés