Először érkezik Erdélybe a Való Világ valóságshow legutóbbi győztese, Alekosz, aki október elsején, szombaton 18 órától a gyergyószentmiklósi Green Café és a Marcipán cukrászda udvarán tart közönségtalálkozót. Az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a villa Don Juanjának aranyköpéseiből, emellett lesz meglepetés, hastáncos előadás és ingyenes arcfestés is gyerekeknek.
Szerdától már csak kerülő úton juthatnak úti céljukhoz azok, akik a gyergyószentmiklósi Tűzoltók utca északi szakaszáról annak déli részén, vagy a Virág negyeden át kívánnak áthajtani járművükkel. A forgalomátirányítást a Szent István tér rendezési tervébe foglalt körforgalom kiépítésének munkálatai tették szükségessé.
A polgármesteri hivatalok kijavították a térképeket, a statisztikai hivatal pedig kijelölte a népszámlálási körzeteket. Hargita megyében 1502 körzetben 1563 számlálóbiztos, 227 főbiztos és 67 megbízott körzetfelelős fog dolgozni az október 20–31. közötti népszámláláson, illetve lakásösszeíráson.
Bár az üzenet ugyanaz, három különböző kampány hirdeti, hogy vállaljuk magyarságunkat az október 21–30. között zajló népszámláláson. A tízévente megszervezett népszámlálás nem csak a jelent számszerűsíti, sok minden függ attól az elkövetkezendő tíz évben, hogy hányan vallják magukat magyarnak.
Ismét halasztaná a kormány a tanügyi alkalmazottak bírósági úton megnyert béremeléseinek kifizetését, 2016-ra tolva a legnagyobb arányú átutalást. A tervezett intézkedés ellen a területi tanügyi szakszervezet 2800 pedagógus – többségében udvarhelyszéki és Gyergyó vidéki tanügyi alkalmazott – nevében tiltakozik, ők fejenként nagyjából 6000 lejt, azaz öt havi fizetésnek megfelelő összeget kell kapjanak a 2008–2009-es időszakra.
A Hargita megyei tanács Hegyimentő Közszolgálata a Barangoljunk Székelyföldön programsorozat részeként idén is megszervezi A gyermekek környezeti ismereteinek bővítése elnevezésű programot, amelynek helyi szervezői a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő csapat. A program keretében a hétvégén a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekei kétnapos táborban vettek részt a Gyilkos-tónál. A továbbiakban tájékozódási verseny megrendezésére kerül sor a...
Később érhetnek a helyszínre a Hargita megyei mentők a következő időszakban, hisz négy mentőpontot zártak be a megyében, és 26 személlyel kevesebb dolgozik a mentőszolgálatnál. Az intézmény az újfajta, a megye lakosságszámára alapozó finanszírozás miatt kellett szűkítse tevékenységét és a személyzet számát.
Nincs elegendő egészségügyi személyzet a tanintézményekben, nincsenek működési engedélyei az iskolaorvosi kabineteknek, emiatt pedig az iskolaorvosok nem köthetnek recept és beutaló írására feljogosító megállapodásokat az egészségbiztosító pénztárral – csak néhány azon problémák közül, amelyeket felvázoltak egy keddi csíkszeredai megbeszélésen.
Medve, farkas, esetleg dingó kutya vagy kutyaborz? Folynak a találgatások Gyergyóújfaluban a háziállatokat pusztító vadról (vadakról). Hogy a dingó nem éppen vidékünkön honos, ez nem tántorít el egyeseket az állításától, hisz mint a falubeliek mondják, az egyre növekvő számban felbukkanó medvék sem maguktól vertek tanyát a környék erdőiben, hanem idetelepítették őket. Tény viszont, hogy az alig több mint egy éve történt medvetámadás után,...
Az erre az esztendőre országos szinten jóváhagyott roncsautó-értékjegyek fele – mintegy hatvanezer darab – még nem kelt el. Ezeket november végéig lehet felhasználni. Hargita megyében idén körülbelül kétezer autót adtak le.
Ő vitte a helyszínre a fegyvert, tanúja volt a néhai alfalvi alpolgármester meggyilkolásának, a ravaszt azonban más, egy álarcos férfi húzta meg – vallotta az első törvényszéki tárgyaláson Lőrincz Róbert, a bűnügy gyanúsítottja.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Akárcsak minden más szerv, amely felelősséget érez a romániai magyarság sorsa iránt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is tudatosan készül a hamarosan sorra kerülő népszámlására – vezette fel a közelgő népszámlálás kérdésében tartott sajtótájékoztató témáját Parászka Géza, az EMNT Gyergyószéki Szervezetének elnöke.
Csomafalva is részt vesz a Hargita megyei tanács Robinwood Plus projektjében. A Sharewood nevű alprojekt nyerteseként a környezeti nevelésre és erdei ösvények kialakítására, valamint a turizmusra fordítja a pályázat által biztosított 58 ezer euró támogatást. Hétfőn Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Márton László-Szilárd csomafalvi polgármester a helyi tanácsosok jelenlétében írta alá a nyertes pályázat szerződését.
Balesethez riasztották vasárnap este a gyergyószentmiklósi rendőrséget. A 13/B országút borzonti szakaszán motorbiciklis ütközött egy szénát szállító szekérrel. A balesetben a motorkerékpár vezetője életét vesztette.
Anya és gyermeke szenvedett sérüléseket hétfőn a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcában bekövetkezett balesetben. A kislányát kerékpáron szállító anya nem biztosította magát, a biciklit az őket éppen előző személyautónak irányította.
Az oktatási tárca rendelkezései szerint ezen a héten kell megszervezzék az iskolák az előzetes felméréseket, amelyek a diákok vakáció utáni tudásszintjét hivatottak felmérni.
Megnőtt az elvándorló orvosok száma Hargita megyében, az elmúlt egy évben 18 orvos igényelte a külföldi munkavállaláshoz szükséges megfelelési bizonylatot, köztük több mint tízéves szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvosok is vannak.
Folyamatos a háztartások víz- és csatornahálózatra való csatlakoztatása, ezzel párhuzamosan azokat az utcákat újítják fel, ahol már teljes mértékben megtörténtek a rendszerhez való rákötések – Gyergyóditróban idén két kilométernyi községi út aszfaltozásra való előkészítését végezték el. Az útjavító munkálatok a település költségvetéséből elkülönített alapokból valósultak meg.