Erdély legösszetartóbb osztálya címmel hirdet pályázatot az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület. A pályázat minden erdélyi magyar osztályközösségnek szól, az első három helyezett osztály pedig ingyenesen tölthet el egy hétvégét az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban.
Kihirdette az egészségügyi minisztérium a megyei és bukaresti mentőszolgálatok igazgatói számára kiírt versenyvizsga eredményeit. A Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetői tisztségének elfoglalására senki sem jelentkezett.
Különleges túrára hívogatnak minden érdeklődőt október 8-án, Gyergyóditróba! A Magyar ProGEO Egyesület, a Kolozsvári ProGeológia Egyesület és a szintén kolozsvári székhelyű Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság szervezésében Ditró különleges kőzeteivel, ásványaival ismerkedhet meg az, aki rászánja magát a kirándulásra.
Egy nagyobb beruházást végeztek a gyergyószentmiklósi hajléktalanszálló épületén. A működtető Ora International segélyszervezet pályázat révén bővítette ki az otthont, októbertől már a létrehozott tizenkét kétágyas szobában kaphatnak menedéket a bántalmazott anyák gyerekeikkel.
Vasárnap egészségvásárra került sor Csomafalván, a Felső-Nyírkerti Rendezvénycsűrnél a bukaresti Romtens Alapítvány, valamint a helyi polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának szervezésében. A rendezvény során több száz csomafalvi részesült ingyenes egészségügyi vizsgálatban. Partnerként közreműködött a Bíbor-kas biobolt és a Caritas családsegítő szolgálata is.
Szombaton a gyergyócsomafalvi önkormányzat és a Települési Székely Tanács szervezésében sor került Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítására a helyi Művelődési Otthon kiállítótermében. A jelenlévők megcsodálhatták a művész által készített zászlókat, jelképeket. A rendezvény szervezésében közreműködött a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány és a Köllő Miklós Általános Iskola.
Románia uniós csatlakozása óta évről évre nő azon pedagógusok száma, akik hosszabb időre fizetetlen szabadságot vesznek ki, és ezalatt kétkezi munkát vállalnak külföldön.
Nem mindennapi esemény történt október elsején reggel a gyergyószentmiklósi önkormányzat mellékgazdaságának területén. Annak a négy lónak, amelyek Gyergyóújfaluból kerültek a mellékgazdasághoz, szombaton nem sokkal 9 óra után már csak a hűlt helye volt.
Kezdődik a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A 33 éves múlttal rendelkező fesztivál hatodik alkalommal kerül megrendezésre Gyergyószentmiklóson.
Az Országos Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) még augusztus végén hívta fel a gazdák figyelmét, hogy a jogosultak megkaphatják a nekik járó területalapú támogatás 80 százalékát azoktól a bankoktól is, amelyekkel az APIA ilyen értelmű kifizetési szerződést kötött. Hargita megyében eddig mindössze ötvenöt személy élt a lehetőséggel.
Ez év felénél nem kevesebb mint 15,5%-kal csökkent az ország szarvasmarha-állománya – jelentette be pár nappal ezelőtt az Országos Statisztikai Hivatal.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Csütörtökön az idősek napja alkalmából ünnepi műsort szervezett a Korona teremben a gyergyószentmiklósi önkormányzat, a Szent Miklós Szervezet, a Caritas Családsegítő Szolgálat, a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és a Hargita megyei tanács. A köszöntőbeszédeket követően a hangulatért a Székely Góbék feleltek, akik könnyekig megnevetették az idős közönséget.
Nyolcvanéves asszony és nyolcvannégy éves férfi vált rablás áldozatává szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Gyergyószentmiklóson. A kiskorú tettest rövid időn belül elfogta a rendőrség.
Több mint 20 millió lej értékben nyert pályázatot a Környezetvédelmi Alapnál négy gyergyószéki község a víz- és szennyvízhálózat, illetve tisztító- és kezelőállomások építésére kiírt pályázat során. Az önrészt is igénylő befektetést Remete, Ditró, Újfalu és Szárhegy önkormányzatai valósíthatják meg.
A megye minden részéből Csíkszeredába jöttek csütörtök reggel a megyei és országos tantárgyversenyeken jó eredményeket elért diákok, hogy részt vegyenek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség által számukra szervezett díjátadó ünnepségen.
Megérkeztek Hargita megyébe, és ki is osztották már az iskoláknak a nehéz anyagi körülmények között élő diákoknak járó ingyenes tanszercsomagokat.
A gyergyócsomafalvi polgármesteri hivatal a közösség éve jegyében felnőttképzést indít a helyi munkanélküliek számára az Egy esély a vidéken élőknek című projekt keretében, a Hargita Megyei Inkubátorház és a Romtens Alapítvány segítségével.
Az idősek nemzetközi napja alkalmából csütörtökön a gyergyószentmiklósi önkormányzat, a Szent Miklós Szervezet és a Caritas Családsegítő Szolgálat ünnepi műsort szervez a Korona termében a szebb kort megért lakosok tiszteletére.